Ha valaki nem születik eleve hatékony időbeosztási készségekkel, annak bizony kitartóan kell gyakorolnia, hogy szokásává válhasson a megfelelő időgazdálkodás. Olvassa el cikkünket, hogy Ön is megtudhassa, hogyan használhatja idejét hatékonyabban.
Az időmenedzsment igen divatos szó lett az utóbbi időben. Nem csak az iskolákban, hanem a munkahelyeken is előszeretettel hozzák összefüggésbe a teljesítménnyel, és nem győzik hangsúlyozni fontosságát. Hiszen az idő pénz, és ezt mindannyian jól tudjuk. Ha munkahelyünkön jól osztjuk be időnket, azzal a cég termelékenységét javítjuk. Ha pedig az iskolában bánunk jó időnkkel, az a jegyeinken is látszik. A nem megfelelő időgazdálkodás hibák elkövetéséhez, késéshez vezethet. De vajon hogyan javíthatjuk ezt a képességünket? Olvasson tovább, és kiderül!
Tippek az eredményes időbeosztásért
Állítsunk fel fontossági sorrendet!
Gondoljuk végig, aznap milyen feladatok várnak ránk, illetve mennyi időre van szükségünk azok elvégzéséhez. Összpontosítsunk azokra a feladatokra, melyek a legfontosabbak, és valamiért előnyt élveznek a többivel szemben (pl. határidőre el kell készülnünk vele). Aztán gondoljuk végig, mely napszakban szoktunk a legélénkebbek, legaktívabbak lenni. Ha például reggelente frissebbek vagyunk és gyorsabban tudunk dolgozni, akkor igyekezzünk a legfontosabb feladatainkat abban a napszakban teljesíteni. A fennmaradó kisebb feladatokat pedig ráérünk ezek után megcsinálni.
Tűzzünk ki egyértelmű célokat!
A célok meghatározása minden hétre, vagy napra eredményesebb időfelhasználáshoz vezet. Célkitűzéskor határozzuk meg, mi az, amit el szeretnénk érni, és hogyan, miyen lépésekben tudjuk azt elérni. A végső cél eléréséhez szükséges lehet kisebb, rövidebb távú célok meghatározására is.
Vezessünk határidőnaplót!
Első hallásra talán túlzásnak tűnhet ez a tipp, pedig ha magunk előtt látjuk napi, heti feladatainkat, azzal elősegítjük a megfelelő koncentrációt és a tervezést. Készítsünk listát a tennivalókról, és jelöljük meg magunknak, mely feladatok a legfontosabbak. Eleinte egy picit nehézkes lehet ehhez a rutinhoz tartanunk magunkat, de hosszútávon megtérül a befektetett energia, és látni fogjuk, hogy több dologra jut időnk nem csak a munkában, hanem a magánéletünkben is.
Mindig tartalékoljunk egy kis extra időt!
A hatékony időbeosztás azt jelenti, hogy a lehető legjobban próbáljuk beosztani munkánkat egy adott időintervallum alatt. Mindig lesz olyan eset azonban, mikor közbejön valami nem tervezett megbeszélés, extra feladat, stb. Ilyen esetekre érdemes némi időt félretenni, hogy ha bekövetkezik a nem várt, akkor se essen szét a már aznapra meghatározott tervünk, munkamenetünk.
Tanuljunk meg nemet mondani!
Fontos, hohy különbséget tudjunk tenni a reális célok és a teljességgel lehetetlen célok között. Az egy dolog, hogy mit szeretnénk elérni, és egy másik, hogy mit tudunk elérni. Tanuljunk meg nemet mondani az olyan dolgokra, melyek hátráltatnának minket reális céljaink teljesítésében.
Kerüljük a feladatok halogatását!
Azok, akik folyton halogatják dolgaik elvégzését, sokkal több időt fecsérelnek el, mint azok, akik időben elvégzik, amit el kell. Nem bölcs dolog, ha azért nem teljesítjük feladatunkat, mert azt később is megtehetjük. Ennél sokkal jobb, ha az adot feladatot gyorsan megcsináljuk és nem hagyjuk, hogy időtlen időkig halogassuk, és ez feleslegesen stresszeljen bennünket.
Koncentráljunk és legyen határozott jövőképünk!
Céljaink legyenek egyértelműek, és fókuszáljunk mindig elsősorban a legfontosabb feladatokra. Sok ember azért nem képes idejével jól bánni, mert nem azokra a célokra koncentrál, melyekre leginkább kellene. Ha azonban rendelkezünk egy jól meghatározott jövőképpel, egyértelművé válik, mely feladatok a legfontosabbak.
PLUSZ 1 TIPP: Mindig hagyjunk magunkra is időt!
Ha azt szeretnénk, hogy megfelelő energiánk legyen munkánk elvégzéséhez, akkor olyan dolgokra is kell időt szánnunk, melyek örömöt okoznak nekünk. A sport, a kikapcsolódás, a társasági élet mind-mind elengedhetetlenek ahhoz, hogy munkánkban csúcsteljesítményt tudjunk nyújtani. Tehát ha igazán hatékonyak szeretnénk lenni, akkor tennivalóink közé tegyünk olyan feladatokat is, melyek saját örömünket szolgálják. Ez lehet hetente egy kellemes masszázs, mozi, vacsora a barátokkal, egy kényeztető fürdő... Ehhez nyújthatnak segítséget a különböző nyugtató, energizáló fürdőolajok, masszázskrémek:
Az előbb leírt időmenedzsmenttel kapcsolatos tippek életünk bármely területén alkalmazhatóak, nem csak a munkahelyünkön, vagy az iskolában. Gyakoroljunk kitartóan, hogy a hatékony időbeosztás szokásunkká válhasson, és teljesítményünk - és ezáltal önbizalmunk is - javulhasson.