Ahogy öregszünk, metabolizmusunk (vagyis anyagcserénk) úgy lassul, és emiatt egyre kevesebb és kevesebb kalóriára van szükségünk. Ha Önt is érinti a lassuló anyagcsere problémája, akkor érdemes megelőző lépéseket tenni, különben hízás következhet be. Cikkünkkel most ebben szeretnénk Önnek segíteni.
Ahogy előbb is írtuk, számos dolgot tehetünk azért, hogy megakadályozzuk anyagcserénk túlzott lelassulását. Íme 8 könnyen megfogadható tanács:
Tartózkodjunk az alkoholfogyasztástól!
Az alkoholos italok telis-tele vannak cukorral és kalóriákkal. Ráadásul köztudott, hogy az alkoholfogyasztás dehidratációt okoz szervezetünkben, ami negatív hatással van anyagcserénkre is. Hiszen ha nincs testünkben elegendő víz, akkor “gépezetünk” sem tud olajozottan működni.
Az persze teljesen rendben van, ha időnként iszunk egy-egy pohárral, de a rendszeres és túlzásba vitt alkoholfogyasztás jelentősen lelassítja metabolizmusunkat, és nagyon hízlal. Tehát az egyik legegyszerűbb dolog, amit egészséges anyagcserénk érdekében tehetünk, hogy minél kevesebb alkoholt fogyasztunk.
Ne együk túl magunkat!
Minél nagyobb adag van tányérunkon, annál több kalóriát tartalmaz az. Ezért aztán nem is csodálkozhatunk, ha a többletkalóriákat testünk zsírként raktározza! Ahhoz, hogy maximalizálhassuk metabolizmusunk hatékonyságát, a legjobb, ha többször kevesebbet eszünk.
Ha ülő életmódot folytatunk, kompenzáljunk sporttal!
Sajnos manapság az emberek nagy többsége ülő munkát kénytelen végezni. Az ülő életmód negatív hatásait elkerülendő, iktassunk be heti programunkba valamilyen mozgást. Ez lehet egy fél órás gyorsabb séta (akár munkahelyünkről hazafelé is), de lehet hétvégi kirándulás, biciklizés is. A lényeg, hogy élvezzük, mert akkor kitartóbban és gyakrabban is fogjuk csinálni!
Sose hagyjunk ki egyetlen étkezést sem!
Ha kihagyunk egy étkezést, az legalább annyira káros anyagcserénk hatékonyságára, mintha teljesen teleennénk magunkat. Ha fogyni szeretnénk, akkor se hagyjunk ki egy étkezést sem, inkább pótoljuk valamilyen energiaszegényebb táplálékkal. Kiválóak erre a fogyókúrás italporok, mert ezek tartalmazzák a szükséges tápanyagokat, ugyanakkor szegények zsírban és cukorban:
Csak óvatosan a cukrokkal!
A cukros ételeknek általában nagyon alacsony a tápértéke, viszont kalóriatartalma annál magasabb, és nagyon könnyen emészthetőek. Emiatt aztán ezek azok az ételek, amik a leginkább felelősek a ránk rakódó zsírpárnákért. Ennek oka, hogy az emésztésükre elhasznált energia olyan csekély, hogy szinte az összes kalória zsírként raktározódik. Időnként persze ehetünk édességet, de igyekezzünk jól megválasztani, milyet. Részesítsük előnyben a mézzel, gyümölcscukorral édesített ételeket, ezek ugyanis olyan összetett cukrok, amiknek a megemésztéséhez sokkal több energiára van szüksége testünknek, mint az egyszerű cukrokéhoz (pl. fehér kristálycukor, szirupok).
Már önmagában az nagyon sokat segít, ha a fenti 5 tanácsot megszívleljük. Ha azonban úgy érezzük, hogy ez mégsem adja meg a “kellő löketet” anyagcserénknek, akkor íme 3 további tipp, ami biztosan meghozza a kívánt eredményt.
Mozogjunk még többet!
Minél aktívabb életmódot folytatunk, annál hatékonyabban működik anyagcserénk. Optimális esetben rendszeresen veszünk részt kardiovaszkuláris és súlyzós edzésben is. Ahogy korábban is említettük, a lényeg, hogy kitartóan és lelkesen csináljuk, ezért mindenképpen olyan mozgásformákat válasszunk, amik örömöt okoznak.
EXTRA TIPP: ha sportolás közben szeretnénk a kalóriafogyasztást és ebből kifolyólag a zsírégetést is tovább fokozni, szedjünk bátran kifejezetten erre a célra kifejlesztett táplálékkiegészítőket:
Tervezzük meg étkezéseinket!
Anyagcserénk akkor működik a legjobban, ha szervezetünk sosem szenved hiányt semmiben, pontosan tudja, hogy mikor jut táplálékhoz, és táplálékunk pedig a szükséges vitaminokban, ásványi anyagokban, és rostokban gazdag. Lehetőleg étkezzünk mindig ugyanabban az időben, és ne hagyjunk ki egy étkezést sem!
Vásároljunk okosan!
Ha szeretnénk elkerülni a felesleges hízást, akkor már a bevásárlásnál érdemes bizonyos dolgokra odafigyelni. Ne vegyünk feldolgozott, félkész ételeket, mert ezek tele vannak káros tartósítószerekkel és felesleges kalóriákkal. Inkább főzzünk magunknak friss zöldségekből és gyümölcsökből. Így biztosak lehetünk benne, hogy ételünk teljesen egészséges és mentes minden káros E adaléktól.
A lassuló metabolizmus elleni harc két fázisból áll tehát. Először azt kell elérnünk, hogy a lassulási folyamat megálljon (első 5 tanács). Majd ha ez megvan, akkor jöhet a második szakasz - vagyis az anyagcsere aktív gyorsítása sporttal, gyakori étkezéssel, stb. Így biztosíthatjuk, hogy testünk több energiát használjon.
Kitartást és sok sikert kívánunk!