Biztosan Ön is elgondolkozott már azon, honnan is ered a festészetben és szobrászatban oly gyakran megjelenő dicsfény és glória. (Leggyakrabban szentek, vagy angyalok ábrázolásakor találkozhatunk ilyenekkel.) Nos, ez igazából nem más, mint az aura művészi megjelenítése.
Mi is az aura?
Minden energiából és rezgésekből áll, ezért minden dolog rendelkezik aurával. Az aura nem más, mint egy energiamező, mely az adott test életenergiáját tükrözi - egyfajta elektormágneses tér, mely körülöleli azt. Ha emberekre vonatkoztatva vizsgáljuk, az aura spirituális energiáinkat tükrözi, és megmutatja azt is, mennyire vagyunk egészségesek, milyen a szellemi aktivitásunk, és milyen érzelmi állapotban vagyunk. A betegségeket is jelzi - sokszor jóval azelőtt, hogy bármiféle tünet vagy probléma jelentkezne. Az aurát nem mindenki látja. Főként médiumok és gyermekek rendelkeznek ezzel a képességgel, ám gyakorlással ez is elsajátítható.
Az aura úgy néz ki, mint egy finom, fényes réteg, mely nagyjából 3-4 cm “vastagságban” veszi körül testünket. Helyenként ez a vastagság változhat, és ha alaposan megvizsgáljuk, észrevesszük, hogy különböző színekben pompázik.
Az aura színei
Az emberi aura sokféle színt ölthet. Minden színnek külön jelentősége van fizikai, szellemi, és lelki szinten. Az aura színe attól függ, hogy a fényenergia milyen frekvencián mozog (ciklus/másodperc). Emiatt az aura színe gyakran megváltozik, annak következtében ahogy az aurában található fényrészecskék reagálnak a külső erőkre. Vegyük most sorra, melyik szín, mit jelent, és melyik szín jelenlétét milyen teával erősíthetjük.
Lila: spirituális gondolatokat jelez.
Indigó: Ilyen színű azoknak az embereknek az aurája, akik veleszületett látói, médiumokra jellemző képességekkel rendelkeznek. Meghökkentően jó képességeket jelez a praktikus dolgok kezelését illetően.
Kék: Kiegyensúlyozott lét, kielégítő élet, nyugodt idegrendszer. Azok az emberek, akiknek a kék dominál az aurájukban, általában nyugodtak, elégedettek, és akár egy barlangban is boldogan elélnének.
Zöld: nyugalmas, megváltoztató energia, természetes gyógyítási készség. Minden gyógyítónak ez a szín jellemzi az auráját.
Sárga: öröm, szabadság, a kötöttség hiánya, az életerő felszabadítása és megvalósítása. Azok az emberek, akiknek sárgán ragyog az aurájuk, telis-tele vannak belül vidámsággal, nagyon nagylelkűek, és semmitől sem függenek.
Narancssárga: felemelő, magával ragadó, inspiráló. Az erő, és arra való képesség vagy vágy jele, hogy másokat irányítsunk.
Vörös: materialista, vagy a fizikai testtel kapcsolatos gondolatok. Azok, akinek aurájában a vörös a domináns, általában anyagias emberek.
Barna: nyugtalanság, a koncentráció hiánya, anyagiasság, negativitás.
Szürke: sötét gondolatok, depresszió, nem egyértelmű szándék, a személyiség sötét oldalának jelenléte.
Hogyan lássuk az aurát?
Az alábbi lépéseket követve (és sok-sok gyakorlással) bárki megtanulhatja látni mások auráját.
Állítsunk azt a személyt, akinek az auráját szeretnénk látni egy homogén, egyszínű háttér elé. A legjobb, ha fehér, vagy valamilyen világos és semleges hátteret választunk. A világítás legyen finom és szintén homogén.
Koncentráljunk az illetőn egyetlen egy pontra. A legjobb, ha a homloka közepét nézzük, mert ez a harmadik szem helye.
Nézzük a kiválasztott pontot 30-60 másodpercen át, vagy amíg szükségesnek érezzük.
Ügyeljünk rá, hogy ne tekingessünk el a kiválasztott ponttól! Ez erős koncentrációt kíván. Ha sikerül megfelelően összpontosítani, egy idő után látni fogjuk, hogy az illetőt körülvevő háttér fényesebb, mint a mögötte lévő háttér (vagyis a fal, mely elé állítottuk). Amit látunk, nem más, mint az illető aurája. Minél tovább koncentrálunk, annál jobban látjuk. Ne feledjük, azzal, hogy egyetlen pontra fókuszálunk növeljük érzékenységünket.
Természetesen saját auránkat is megtanulhatjuk látni, nem szükséges mindig mást megkérnünk, ha szeretnénk testi, szellemi, és lelki állapotunkat felmérni ennek segítségével. Ehhez a következő gyakorlatot végezzük.
Álljunk egy nagyméretű (teljes testet mutató) tükör elé. Természetesen ilyenkor is jó, ha mindezt homogén háttér előtt és finom világítás mellett tesszük.
Ahogy másoknál is, koncentráljunk a tükörben egy kiválasztott pontra testünkön (pl. harmadik szem helye).
Ha elég ideig és elég erősen fókuszáltunk, meg fogjuk látni a minket körülvevő fényes burkot, vagyis az auránkat.
Gyakoroljunk naponta 10-15 percet, hogy érzékenységünket fokozzuk és fejleszthessük auralátásunkat.