Bízzunk bőrünk képességeiben!
Igen, bőrünk képes reagálni belső és külső környezetének változásaira és regenerálni magát, és mindezt a természet által ráruházott ereje által. Mindössze annyi segítséget vár el tőlünk, hogy támogassuk védelmét az egyre szélsőségesebb külső hatások ellen és segítsünk visszaállítani egyensúlyát, mely általában betegség vagy stressz hatására billen ki. A támogatás legjobb módja, ha elősegítjük és serkentjük bőrünk saját gyógyító és regeneráló folyamatait. Tehát ahelyett, hogy elnyomnánk bizonyos tüneteket, inkább segítenünk kell visszaállítani az eredeti kiegyensúlyozott állapotát és összetételét.
A Dr Hauschka biokozmetikumok éppen ezt az elvet szem előtt tartva készültek, a hagyományos megközelítéseket a modern gyógyszerészeti folyamatokkal kombinálva. Holisztikus módon segítenek bőrünknek visszaállítani természetes ellenállóképességét és ragyogását, ráadásul egyetlen csomagban megvásárolhatjuk az összes alapápoláshoz szükséges terméket:
Mindenki szeretne fiatalos maradni, vagy fiatalabbnak tűnni. És egész megjelenésünket tekintve arcbőrünk az, ami a leginkább árulkodik korunkról. Ha tartjuk magunkat a cikkünkben leírt mindennapi bőrápolási alapszabályokhoz, könnyen visszanyerhetjük bőrünk ragyogását, egészségét, csillogását.
• Az első és legfontosabb szabály, hogy a bőrünknek minden nap meg kell adnunk a kellő tisztítást. Mindegy, hogy bőrünk, zsíros, száraz, normál, vagy érzékeny-e, erre feltétlenül szüksége van, különösen, ha városban élünk. Ha pedig sminkeljünk magunkat, akkor esténként érdemes olyan kozmetikummal tisztálkodnunk, mely kifejezetten a festék eltávolítására való. Reggel pedig elég, ha langyos vízzel lemossuk arcunkat, hogy eltávolítsuk az éjszaka folyamán az arckrémünktől esetlegesen képződő felesleges zsírt. FONTOS: sose mosakodjunk nagyon hideg vagy forró vízzel, mert könnyen megrongálhatjuk bőrünk hajszálereit, és emiatt foltossá válhat!
Ez a probléma bizony az emberek 60-80%-át érinti, ezért úgy gondoltuk, megvizsgáljuk, mi okozza a kellemetlenségeket, és, hogy mit tehetünk ellene.
Mikor ajkaink kicserepesednek, lényegében annyira kiszáradnak, hogy a rajta található finom bőr megreped (és ez okozza a hámlásos, vagyis cserepes küllemet). Mivel ajkaink igen érzékenyek, ezért a kiszáradás akár fájdalmas is lehet.
A cserepes ajkak leggyakoribb kellemetlen tünetei:
Télen, mikor az időjárás zordabbra fordul, nem csak bőrünk, hanem hajunk is azonnal megérzi ezt. Az eredmény pedig egészségtelen kinézet és fénytelenség. Ha gyorsan szeretnénk hajunk minőségén javítani, akkor a legjobb, ha hajpakolást alkalmazunk. Ez olyan a hajunknak, mint a testünknek egy aromaolajos masszázs. A hajszálak megtelnek élettel, visszanyerik a fényüket és nedvességtartalmukat.
Mi a hajpakolás?
A hajpakolás olyan hajápolást szolgáló tápláló emulzió, melyet hajmosás előtt kell alkalmazni. Sokféle célból használhatjuk, például a korpásodás megszüntetésére, a töredező hajvégek elsimítására, vagy a fényesség visszanyerésére. Az, hogy miből áll a pakolás, természetesen attól függ, milyen célra használjuk. Az alábbiakban egy sor olyan kipróbált és jól bevált intenzíven ápoló hajpakolásokat írunk le, melyek fényessé teszik hajunkat.
Nincs is rosszabb annál, mint mikor bőrünk kiszárad, és ezért viszketni kezd. Ez az év bármely szakaszában megtörténhet velünk, de legvalószínűbben mégis télen tapasztaljuk. Cikkünkben leírjuk, mi okozza a bőr téli dehidratációját, és könnyen megvalósítható megoldásokat kínálunk a száraz kezek, lábak, és ajkak problémájára.
Miért szárazabb a bőrünk télen?
Télen, mikor odakinn tombol a hideg, a páratartalom alacsony, és hűvös szelek fújnak, bőrünk természetes lipidrétege megsérül a viszontagságok hatására. A fűtőtestekből áradó száraz levegő pedig szintén nem kíméli bőrünk nedvességtartalmát. Ha szeretnénk bőrünket üdén, nedvesen, ragyogóan tartani egész éven át, érdemes megszívlelni az alábbi tanácsokat.
Mielőtt belevágnánk a kezelési tanácsokba, nézzük először, valójában hogyan alakulnak ki a pattanások.
Mi okozza a pattanásokat?
A sebum (vagy más néven faggyú) egy olajos anyag, melyet faggyúmirigyek termelnek. A bőr pórusaiban, illetve a szőrtüszők körül történő sebum túltermelődés baktériumok túlszaporodásához vezet. Ez pedig fertőzést okoz, és így jönnek létre a pattanások, aknék, mitesszerek. A bőr pattanásossá válásának számos oka lehet. Serdülőkorban gyakori ez a jelenség, és akkor a hormonális változások felelősek érte. De okozhatja elégtelen táplálkozás, emésztési rendellenesség, kozmetikumok, rendszertelen bőrtisztítás, stressz, a menstruáció, stb.
A pattanásokat nem csak a helyes táplálkozással, megfelelő minőségű és gyakoriságú arctisztítással, hanem esszenciális olajokkal is lehet kezelni. Cikkünkben a leghatékonyabb olajokat gyűjtöttük össze, és azt is eláruljuk, hogyan érdemes ezeket felhasználni.
Bár a hajhullást sokféle tényező okozhatja, a leggyakoribb mégis a genetikai hajlam. Kiválthatja még betegség, nem megfelelő táplálkozás, különböző orvosi kezelések (pl. kemoterápia), a stressz, az idősödés, és még sorolhatnánk. A kemikáliák túlzott használata olyan károsodást okozhat hajunknak, mely egy ponton valóban kopaszodáshoz vezet. Sokan nem törődnek vele, hogy lassacskán elvesztik hajkoronájukat, mások pedig mindenféle módszerekkel próbálják felvenni a harcot a hajhullás ellen. A kopaszodást lényegében egyrészt a kiváltó okok kezelésével, másrészt pedig - ennek hiányában - megfelelő hajápolással megakadályozhatjuk, de legalábbis némileg lelassíthatjuk.
A kopaszodásról bővebben
A hajhullás, vagy kopaszodás sok embert zavar, hiszen akár önbizalmunkat is alaposan megnyirbálhatja. A kopaszodás nem más, mint a hajkorona részeges, vagy teljes elvesztése. Tudnunk kell, hogy teljesen normális, még egy egészséges fejbőr esetében is, hogy elhullajtja az elöregedett hajszálakat, a kopaszodás azonban akkor áll fenn, mikor a kihullott hajszálak helyett nem növekednek újak. Ahogy említettük, ennek több oka is lehet: stressz, hormonális változások, betegség, gyógyszerek, nem megfelelő hajápolás, elégtelen táplálkozás, stb. Mindazonáltal a kopaszodás leggyakoribb oka az androgén alopecia, ami sajnos főként a férfiakat érinti, és foltokban történő hajhullást jelent. Általában a szervezetben zajló hormonális változások, az öröklött génállomány, és az öregedés okozza. Az egyéb okokból kifolyólag kialakuló hajhullással ellentétben, az androgén alopecia okozta kopaszodás visszafordíthatatlan. Ezért érdemes időben minden tőlünk telhetőt megtenni, hogy a kopaszodás minél később, és minél kisebb mértékben jelentkezzen. Lássuk, milyen módszerekkel tudjuk ezt a folyamatot megakadályozni.
Manapság egyre többen használnak napi tisztálkodásukhoz természetes szappanokat a durva kemikáliákkal készült szappanok helyett. Sőt, a manapság kapható divatos folyékony szappanok többsége inkább valamiféle mosószernek számít, nem valódi szappannak. A természetes szappan ugyanis olyan összetevőket tartalmaz, mint az olívaolaj, a pálmaolaj, vagy a kókuszolaj. A mosószerszerű szappanok pedig általában petróleumalapúak, és szárító hatásúak bőrünkre nézve.
Hogyan készül?
Sok ember tévesen azt hiszi, hogy a természetes szappan nem tartalmaz lúgot. Pedig valójában minden szappan tartalmaz lúgot. A szappan egy szaponifikáció nevű eljárással készítik. A szaponifikáció egy olyan kémiai reakció, mely akkor történik, mikor a szappan alapjaként használt olajok vagy zsírok összekapcsolódnak a lúggal. Miután a kemikáliák összekeveredtek, a lúg és az olajok glicerinné és szappanná válnak. Ha a szappant megfelelően készítik, a végeredményben nem lesz lúg.
Ha az élet a változásról szól, akkor annak bőrünk a bizonyítéka. Bőrünk számtalan hatásnak van kitéve: napsugárzás, kellemetlen időjárás, és saját rossz, egészségtelen szokásaink. Az, hogy hogyan és milyen gyorsan öregszik bőrünk, nagyban függ attól, milyen az életstílusunk, táplálkozásunk, mit örököltünk, illetve attól, milyen személyes szokásaink vannak. Ha például dohányzunk, vagy valaha dohányoztunk, az sokat ront bőrünk állapotán. Persze vannak más öregítő faktorok is. Ilyenek például a stressz, a napi arcmozgásunk, és az elhízás is.
Hajfestés Hennával
A Henna kitűnő választás, ha nem csak gyönyörű színt, hanem egészségesebb, csillogóbb, és erősebb hajra vágyunk. Ma már sokféle árnyalatban vásárolhatunk Henna hajfestéket, kezdve a rézvöröstől, a padlizsánon és egyéb vörösökön át, egészen a barnákig és a burgundiig. Mindegyik szín tökéletes mély és gazdag színt eredményez, és hajunknak tartást, erőt ad. A Hennában található tannin molekulák összekapcsolódnak a hajszálak keratin molekuláival, így egy igen erős szerkezetet alkotva. Ennek eredményeképpen hajunk valóban erősebb lesz, és a töredezett hajvégek problémájával sem kell többé törődnünk. Miért ne használnánk akkor Hennát, ha ez ennyi előnnyel jár?
Az egészséges körmök gyönyörűek! És itt most mindegy, hogy egy nő, vagy egy férfi körmeire gondolunk. Mindenki szeretné, ha körmei erősek és vonzóak lennének, anélkül, hogy betöredeznének, rétegekre bomlanának, hiszen akkor nincs mit rejtegetnünk kezünkön. Sajnos azonban nem mindenki születik “jó minőségű” körmökkel, és nem mindenkinek nő ugyanolyan ütemben a körme.
Mi az oka, ha körmünk alig nő?
Ha körmünk lassú növekedésének nem áll hátterében semmiféle orvosi probléma, vagy nem rágjuk, nem tesszük ki extra igénybevételnek, akkor nagy valószínűséggel a táplálkozásunkban keresendő az ok.

Bár semmi nem fordíthatja vissza, vagy törölheti el a napozás okozta károsodást bőrünkben és hajunkban, léteznek azonban termékek, melyek segítik a regenerálódást egy strandon töltött nap után.
Cél, hogy pótoljuk bőrünkben és hajunkban azokat az anyagokat, melyek a napozás hatására távoztak. Hajunk és bőrünk gyengül a napsugarak hatására, szárazabbá, törékenyebbé válik, és mikor ezeket a negatív hatásokat még klóros vagy sós vízzel is megtetézzük, mindenképp szükséges a mély- és tápláló utóápolás.
Miből készülnek, és mik az összetevők hatásai?
Joggal mondhatjuk, hogy a kozmetikumok közül a hidratálók a legfontosabbak. Azt a célt szolgálják, hogy bőrünk nedvességét pótolják, illetve annak egyensúlyát megtartsák. Rengeteg féle hidratáló kapható ma már: kezdve a könnyebb lotion-szerű, normál, vagy zsírosabb bőrűeknek való kozmetikumoktól, a zsírosabb, érett, vagy száraz bőrűeknek szánt krémeken át, egészen a hypoallergén termékekig. Cikkünkben a leggyakoribb összetevőket, és azok hatásait vizsgáljuk.
Sokan nem tudják, hogy a napvédelem nem csak annyit jelent, hogy kiválasztjuk és használjuk a megfelelő napozószereket. Testünket belülről is táplálni kell ahhoz, hogy kialakíthassa természetes védőrétegét.
Mi kell a belső védelemhez? A legfontosabb bőrvédő hatása az A-vitaminnak, illetve annak előanyagának, a béta-karotinnak van. Serkenti a pigmentképződést, ezáltal pedig elősegíti az egyenletes, bronzos barnulást, és meggátolja a nap káros ultraibolya sugarainak romboló és öregítő hatását. A bőr táplálása mellett kedvező hatással van hajunkra, körmeinkre, és szemünkre is. Ha a nyári hónapok alatt sok sárgarépát (mert ennek a zöldségnek a legmagasabb a béta-karotin tartalma) fogyasztunk, bőrünk napozás nélkül is barnásabb árnyalatot kap. Ennek oka, hogy a béta-karotint retinollá (A-vitaminná) alakítja át szervezetünk. Testünk azonban tökéletes mechanizmus, és egyszerre mindig csak annyit használ fel, amennyire éppen szüksége van. A maradék bőrünkben tárolódik, ezáltal pedig napbarnított bőrszínt nyerhetünk mindenféle káros barnítás nélkül is. A fokozott béta-karotin bevitel jelentős védelmet nyújt a leégés ellen is, mivel antioxidáns hatása óvja a bőrsejteket és véd a szabadgyökök támadásai ellen.
Az anyajegyek testünk részei, mégis keveset tudunk róluk, pedig a bőrgyógyászok nem győzik elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos figyelemmel kísérni azok változását. Cikkünket ennek az „apróságoknak” szánjuk, az alapoktól egészen a kezelésükig.
Számos anyajegytípus van, néhányuk már születésünktől fogva megtalálható rajtunk, és vannak olyanok is, melyek a későbbiekben keletkeznek. Keletkezésük és változásuk összefüggésben van a nap ultraibolya sugárzásával, valamint testünk méreganyaglebontó folyamataival.
Színüket tekintve változóak: előfordul, hogy egészen halvány barnák, sötétebb barnák, de léteznek vöröses-lilás színűek is. Lehetnek kiállóak, és teljesen a bőr felszínébe simulóak. Méretüket tekintve az egészen aprótól a test egy részét teljesen befedő méretig bármekkora előfordulhat.
A jó idő beköszöntével egyre több testrészük kerül ki a ruha alól. Manapság a szőr már nem természetességet, sokkal inkább igénytelenséget jelent. És az utóbbi pár évben ez már nem csak a nőkre igaz!
De hogyan szabaduljunk meg a nem kívánt szőrtől? Melyik módszer számunkra a legjobb? Összegyűjtöttük, kielemeztük, és most bemutatjuk a klasszikus szőrtelenítési technikákat, hogy a döntés egyszerűbb legyen.
Haj (capillus) fejet borító testszőrzet. Hogy jobban megértsük hajunk felépítését - "működését" érdemes közelebbről is megismernünk.
A haj életciklusa, amely alapvetően a hajhagymák működésétől függ, három egymástól jól elkülöníthető fázisból áll. Ez a ciklikus folyamat mutatja be a hajszálak folyamatos újratermelődését normális élettani körülmények között.
A száraz haj fénytelen, repedezett, könnyen törik, igen nehezen fésülhető,nem kielégítő nedvességfelvevő és megtartó képességű.A bőr faggyútermelődése nem kóros, mosást ritkábban igényel.
Gyulladásos folyamat alakul ki, ami meggyorsítja a fejbőr felső hámrétegének leválását. Az egészséges fejbőr háromhetenként újul meg, és a leváló hámsejtek láthatatlanul kicsik. A fejbőr kísérő tünetként viszkethet.
A felnőttek körülbelül 30 százalékának a fejbőre hajlamos túlzott zsírosodásra. Ennek következtében a hajszálak elnehezülnek, hozzátapadnak a fejhez, és ápolatlan külsőt kölcsönöznek.
A fejbőr is olajos hatású, kellemetlen szagú, viszkethet és gyulladásos folyamat is jellemezheti. A túlzott mértékű faggyú elősegítheti a fejbőr pH értékének megváltozását, ezáltal pedig hozzájárulhat a különböző kórokozók elszaporodásához.
A zsíros haj fokozottabban piszkolódik, mert a levegőben lévő port és egyéb szennyeződéseket magához vonzza. A folyamat eredményeként kialakult zsíros, korpás réteg megakadályozhatja a hajhagymák oxigén és tápanyag felvételét, ami hajhullást is eredményezhet.
