A szauna egy finn szó, ami egy olyan szobát jelent, melyben forró kövekre vizet öntve gőz termelődik. Szaunázás közben ennek a gőznek az orvosi előnyeit élvezhetjük. A szaunakabin hőmérséklete, illetve páratartalma (a hozzáadott víz mennyisége által) szabályozható.
A szaunázás megnyitja bőrünk pórusait, ezzel segítve testünket a szervezetünkben és vérünkben felhalmozódott méreganyagok és egyéb szennyeződések eltávolításában. Szaunázás közben pulzusszámunk majdnem duplájára emelkedhet, és vérkeringésünk annyira felpezsdül, hogy bőrünk kipirosodik. A szauna testünkre gyakorolt hatása kiszámíthatatlan: van, akinél a vérnyomás megugrását, míg másoknál leesését eredményezi. Mindemellett azonban a szauna jótékony hatásait már számtalan kutatás, vizsgálat, és intézmény igazolta, és kijelenthető, hogy teljesen biztonságos, továbbá alkalmas relaxációra, fogyásra, és még sok egyéb egészségügyi probléma kezelésére, enyhítésére.
A szauna méregtelenít.
A szauna magas hőmérséklete és a képződő gőz hatására fokozott izzadás lép fel, ami kitágítja a bőr pórusait. Az izzadás segítségével pedig a pórusokon át távoznak szervezetünkből a toxinok és más lerakódások. A szaunázók sokszor felfrissülést és egészségi állapotuk javulását tapasztalják, ami nem véletlen. Az izzadás által szervezetünk méregteleníti magát, izmaink ellazulnak, és általános közérzetünk emiatt jelentősen javul.
Enyhíti az ízületi fájdalmakat.
A meleg gőz hatására a vérkeringés felpezsdül testünk minden porcikájában, beleértve az izmokat és az ízületeket is. Ennek hatására pedig javul az oxigénellátás, ami a sejtek regenerálódásához, képződéséhez létfontosságú.
A szauna fogyaszt.
Sokan a szaunázást hatékonyabb súlycsökkentő módszernek tartják, mint a sportokat. Tény, hogy a szauna pozitív hatással van metabolizmusunkra - gyorsítja, és fokozza a hatékonyságát, ami pedig súlycsökkenést eredményezhet. 15-20 perc szaunázás 1 óra tempós gyaloglással vagy könnyebb edzéssel ér fel!
Segít a szellemi és testi ellazulásban.
A rendszeres szaunázás segít a feszültség oldásában. Az alvási nehézségekkel (pl. insomnia) küszködők különösen kedvelik, mert a szaunázás mély és pihentető alvást vált ki. TIPP: a relaxációs élmény teljesebbé tétele érdekében öntsünk egy pár csepp szaunaolajat a kövekre öntendő vízbe!
Természetes immunerősítő.
Első hallásra talán hihetetlennek hangzik, de a szélsőséges forróság, melyet szaunázás közben tapasztalunk erősíti immunrendszerünket. Teszi ezt azáltal, hogy a láz állapotát szimulálja, így a bennünk lévő esetleges gyulladások, fertőzések csökkennek. Kiváló megfázás, nátha és hörghurut kezelésére is! TIPP: ha a légutainkat szeretnénk megtisztítani, használjunk illóolajokat, melyet ezt segítik elő!
Figyelem!
Várandós kismamák, alacsony- vagy magas vérnyomással küszködők, illetve bármi olyan betegségben szenvedők, akikre negatív hatással lehet a pulzusszám drámai megnövekedése, és a sokkszerű meleg, kizárólag csak orvosunk utasításai szerint használják a szaunát! A szaunában eltöltött idő mértékét és gyakoriságát fizikai állapotuk és speciális igényeik szabják meg.
Hogyan szaunázzunk?
A szaunázásnak nincsenek szigorú szabályai - mindenkinek annyi időt érdemes eltölteni a kabinban, amennyi jólesik. Ha rendszeresen szaunázunk, egyre hosszabb és hosszabb időt leszünk képesek eltölteni a forróságban, ezzel is fokozva a pozitív hatásokat. A legjobb, ha meztelenül szaunázunk, vagy valamilyen természetes anyagba (pl. törölköző, lepedő) tekerve. Mivel az izzadás enyhe viszketést vált ki, ezért érdemes magunkkal vinnünk egy dörzsit, hogy azzal “vakarózzunk”. Ebből is válasszunk lehetőleg természeteset (pl. luffa). Ha már egy ideje bent ülünk a kabinban, és úgy érezzük, le kell hűtenünk testünket, irány a jéghideg víz! Általában a szaunák mellett találhatunk egy hideg vízzel töltött merülő medencét, de az is elképzelhető, hogy csak zuhany van. Akármelyik módot választjuk, a lényeg, hogy lehűtsük testünket. Az extra hideg az extra forró után nagyon pezsdítően hat! Mikor már kellőképpen lehűltünk, visszaülhetünk a szaunakabinba a következő körre. Addig ismételjük ezt így, amíg jólesik.
A zord téli időben különösen kellemes élmény a szaunázás, és mint láthatjuk számtalan egészségi előnnyel is jár. Így nem marad más, mint beülni a forróságba, és hagyni, hogy testünk végezze a dolgát és szépüljünk.