A húsoknak két fajátja létezik: a fehér húsok, és a vörös húsok.
Vörös húsok
A vörös húsok általában izomból állnak, melyeket lassú rostoknak is nevezünk. Az ilyen izmokat olyan hosszabb ideig tartó aktivitásra használják az állatok, mint az állás, vagy a séta, mert ezekhez bizony állandó energiaforrás szükséges. Az izmok színéért a magas pigmenttartalmú mioglobin nevű fehérje felel, mely az oxigént használja a megfelelő energia kitermeléséhez. Minél több mioglobin van a húsban, annál vörösesebb, sötétebb színű. A mioglobin a vörös vérsejtekben hasonlóan viselkedik a hemoglobinhoz, vagyis oxigént tárol az izomrostokban. Vörös húsnak számít többek között a marhahús, a vadhúsok, a borjúhús, és a disznóhús is.
Fehér húsok
A vörös húsokkal ellentétben, a fehér húsok főleg úgynevezett gyors rostokat tartalmaznak. Ezek olyan rostok, melyekre hirtelen, fokozott aktivitáshoz van szükség: például meneküléshez, repüléshez. Az ilyen izmok glikogénből nyerik az energiát, melyek szintén az izmokban tárolódnak.
A szárnyasok és a halak húsa fehér húsnak számít, és színüket alacsonyabb mioglobin tartalmuknak köszönhetik. A halaknak például azért annyira halovány a színük, mert a vízben nincs szükség saját súlyuk megtartására, ezért izmaik nincsenek kitéve állandó terhelésnek, ahogy például a marhák, és vadak. A fehér húsokban tulajdonképpen alig van mioglobin.
Melyik állatban van vörös, és melyikben van fehér hús?
Ahogy korábban említettük, a disznó és a marha húsa is vörös húsnak számít. A disznók és a marhák szinte mindig állnak vagy mászkálnak, ezért izmaikat folyamatosan terhelik. (Érdekes, hogy a disznónak azért olyan zsíros a húsa, mert viszonylag inaktív, „lusta” állat.) A disznó izmaiban szintén van némi mioglobin, ám nem olyan nagy koncentrációban, mint mondjuk a marhahúsban. A csirkék húsa egyrészt fehér hús, másrészt pedig vörös hús. Mivel a csirkék igen sok időt töltenek mászkálással, és álldogálással, ezért combjuk húsa vörös húsnak számít. Mellük és szárnyuk viszont fehér hús, hiszen nem használják ezeket az izmaikat repülésre. A vadkacsák és egyéb vadmadarak húsa viszont teljes egészében vörös hús, mivel ezek az állatok sokkal többet mozognak, mint házi társaik. Szinte minden hal húsa fehér húsnak számít, kivéve azokat a halakat, melyek rendkívül gyors úszók (például: cápa, tonhal). A halak a vízben lebegnek, ezért nem használják izmaikat csontvázuk megtartására, és csak nagyon minimális vörös hús rész található bennük, főleg az úszóik környékén, mivel ezekkel irányítják magukat.
Húspótlók
Manapság igen divatos a vegetarianizmus, hiszen a túlnyomóan, vagy kizárólag növényi táplálékot fogyasztóknál ritkábban fordulnak elő szív- és érrendszeri betegségek, magas vérnyomás, vagy cukorbetegség. Ezért szeretnénk kitérni a különböző húspótló élelmiszerekre is. Mivel a hagyományos étrendet követőknél a fehérjeszükségletet húsokkal fedezik, ezért a vegetáriánusoknak különösen oda kell figyelni a megfelelő fehérjebevitelre. Kiváló forrás a szója, ennek is sajt formája, vagyis a tofu. Nagyszerű fehérje-, vitamin- és aminosavforrás lehetnek a magvak, a joghurtok, a hüvelyesek, és a sajtok is. Fontos, hogy a növényi élelmiszerekből növelt adagokat fogyasszunk, mert a húsban egyébként meglévő létfontosságú tápanyagokat csak így lehet megfelelően pótolni.
A legtöbb húspótló termék zöldség- vagy gabona alapú, és textúráját tekintve sokszor nagyon hasonlít a húshoz. A gabonák közül különösen jól hasznosítható ilyen célra a hajdina, búza, tönkölybúza, zab, kukoricadara, és a köles. A zöldségek közül pedig leggyakrabban a burgonyával, zellerrel, paszternákkal, hagymával, és különféle gombákkal, és persze a szójával találkozhatunk. Ma már számtalan „komplett” vegetáriánus termék van a piacon, melyek egyaránt tartalmaznak B-vitamint, aminosavakat, és persze fehérjét. Ízletesek, változatosak, és nagyon könnyen beépíthetők mindennapi étkezéseinkbe, így nem csak vegetáriánusoknak ajánlott fgyasztásuk, hanem mindenkinek, aki szeretné élvezni a növényi táplálékok bevitelével járó előnyöket. Kedvünkre válogathatunk pástétomok, szendvicskérmek, különféle módon elkészített szójasajtok (tofuk), és ízletes fasírtporok közül.
Kapcsolódó termékek:
Jó étvágyat kívánunk!