A mindennapi hajolgatás, és emelgetés csupán két apró példa évek alatt kialakult rossz szokásainkra. Általában gyermekkorunkban kezdődnek, és szépen lassan akkorává növik ki magukat, hogy felnőttkorunkban problémát okoznak. Sajnos legtöbbünk nincs tisztában vele, hogy rossz beidegződései vannak mindennapi mozgásában, ezért aztán igen sokunk esik a hátfájás áldozatául. És ehhez még csak nem is kell idősnek lennünk. A hátfájás sajnos bárkit érinthet, kortól függetlenül.
Az íróasztalok mögött dolgozók nem is gondolják, mekkora kárt okoznak hátuknak az egész napos görnyedéssel. És ahogy korábban írtuk, az emberek általában nem tudatosan teszik mindezt. És hosszú idő alatt sajnos akkora nyomás és húzódás alakul ki, hogy károsodás következik be a hátban. Egy másik mindenki által végzett tevékenység, az állás, szintén igen nagy szerepet játszik a hátfájás kialakulásában. Azt itt van még az alvás. Ha állás vagy alvás közben nem megfelelően tartjuk a hátunkat, szinte törvényszerű, hogy viszonylag hamar mi is a hátfájás áldozataivá leszünk. Hiszen gondoljunk csak bele, mennyi időt töltünk ezekkel a tevékenységekkel! De szerencsére javítani a helyzeten mindig tudunk.
A hátfájás és a pilates kapcsolata
Elképzelhető, hogy mikor hátunk megsérül, eleinte mi még nem is észleljük, ezért folytatjuk életünket - és egyben rossz szokásainkat is - mintha mi sem történt volna. A pilates gyakorlatok pontosan arra valók, hogy megtanítsanak bennünket a helyes testtartásra. Ez a fajta mozgás, mely egy sor kicsi, ugyanakkor hatásos és erőteljes mozdulatokból áll megerősíti azokat az izmokat, melyek a helytelen tartás miatt elgyengültek. A pilatesszel feszessé és erősebbé tehetjük a far, a has, és a teljes hát izomzatát, ezzel növelve erőnlétünket. A pilates technikák még a legrosszabb testtartást is ki tudják javítani. És amint megvan a kellő izomerő, minden más is szépen lassan helyreáll. Sokkal tudatosabbakká válunk mindennapi mozgásunkat illetően, és képesek leszünk megtartani a helyes testtartást egész nap.
A Pilates bemutatása
Az elmúlt évtizedben hihetetlenül népszerűvé vált a pilates táncosok, sportolók, modellek, és sztárok körében. De mi is ez az új mozgásforma?
A pilates valójában nem is annyira új, mivel Joseph Pilates dolgozta ki az I. világháború idején a veteránok rehabilitálására. Azt javasolta, hogy inkább végezzenek kevesebb, ám annál precízebb mozgást, mindvégig odafigyelve a tökéletes végrehajtásra. Olyan gyakorlatokat állított össze, melyek nyújtják, erősítik, és stabilizálják a kulcs izomcsoportokat: a has, az alsó hát, a csípő, és a far izmait.
A konditeremben végzett gyakorlatoktól eltérő módon, a pilates nem az ismétlésre koncentrál, hanem inkább a folyamatos mozgásra. A gyakorlatokat lassan és precízen kell végezni, közben folyamatosan koncentrálva a helyes légzésre, izommunkára, és a gyakorlat pontos kivitelezésére. A pilates ezért nem olyan aerobik mozgás, mint mondjuk egy konditermi edzés, vagy egy kick-box óra. Emiatt a tulajdonsága miatt viszont szinte bárki gyakorolhatja, függetlenül korától és képességeitől. Sőt, kifejezetten ajánlott csontritkulásban szenvedőknek, és az elhízottaknak!
A pilates további előnyei:
Tónusosabb izmok - a pilates folyamatos és kontrollált gyakorlatai feszesítik és megnyújtják az izmokat, ezzel szálkásabbá téve az egész testet.
Testkontroll - mivel a gyakorlatokat precízen kell elvégezni, ezért az agyunk és izmaink közötti kapcsolat is rengeteget javul, ami nagyobb kontrollt jelent mindennapi mozgásunk során.
Fejlettebb egyensúlyérzék - a pilates gyakorlatai a törzs izmait edzik leginkább, és mivel ezek segítségével tartjuk magunkat egyensúlyban, ezért egyensúlyérzékünk is sokat fejlődik, és mellékesen deréktájt karcsúbbak is leszünk.
Rehabilitáció - a pilates gyakorlatok végzése közben nem vagyunk kitéve rázkódásnak, ezért ideális a sérülésekből való felgyógyulás idején. Nem feszíti vagy húzza izmainkat, hanem finoman erősíti azokat.
Helyes testtartás - az izmok kiegyensúlyozatlanságának korrekciójával és a hát, illetve a gerinc izmainak megerősítésével javul a testtartásunk, és jelentősen csökkenthetjük a hátsérülések és fájdalmak kialakulásának kockázatát.
Jobb közérzet - akárcsak a jóga, a pilates is egy holisztikus szemléletű mozgásforma, mely kiválóan oldja a stresszt és az idegességet.
A hátfájás sajnos népbetegség, és egyre fiatalabb korban jelentkezik. Ha azonban vesszük a fáradságot, és előre gondolkozva megerősítjük törzsünk izmait, akkor a hátfájással nem is biztos, hogy számolnunk kell. A pilates kiválóan alkalmas e terület edzésére, és nagyon sok fájdalomtól, bosszúságtól kímélhet meg minket.
Kellemes mozgást!