Cikksorozatunkban röviden bemutatjuk a kínai horoszkóp alapjait, és sorra vesszük annak jegyeit, illetve azok jellemzőit.
Miben más a kínai horoszkóp?
A kínaiak évezredeken át állatokról nevezték el az éveket. A kínai horoszkóp egy igen összetett rendszer, mely tulajdonképpen egy ősi mezőgazdasági naptáron alapul. A kínai horoszkópban nem csak a 12 állatövi jegy, hanem elemek (víz, fa, tűz, föld, fém), órák (12 órás periódusok), irányok, kövek, hónapok, valamint évszakok is szerepelnek. A rendszert nagyban befolyásolja a Yin (női) ás a Yang (férfi) kozmikus energia, mely az univerzális harmónia és egyensúly egyfajta értelmezése.
A 12 állatövi jegy
A 12 állatövi jegy eredete legendákban és mítoszokban gazdag. A legelterjedtebb az a legenda, miszerint Buddha egyszer döntött úgy, hogy meghívja a Föld összes állatát Újév első napján.
Noha ez lett volna a legnagyobb állati összegyűlés Noé bárkájának esete óta, mindössze 12 állat érkezett a meghívásra: a patkány, a bivaly, a tigris, a nyúl, a sárkány, a kígyó, a ló, a kecske, a majom, a kakas, a kutya, és a disznó. Buddha ezek után azt gondolta, e 12 állat megérdemli, hogy kapjon egy-egy évet.
Tehát az egyes jegyekhez bizonyos évszámok tartoznak, nem pedig hónapos periódusok. Ha szeretnénk meghatározni, hogy a kínai horoszkóp szerint mi a jegyünk, nem kell mást tennünk, mint megnézni, az év, melyben születtünk, melyik állathoz tartozik.
Patkány: 1990, 1912, 1924, 1936, 1948, 1960, 1972, 1984, 1996, 2008
Bivaly: 1901, 1913, 1925, 1937, 1949, 1961, 1973, 1985, 1997, 2009
Tigris: 1902, 1914, 1926, 1938, 1950, 1962, 1974, 1986, 1998, 2010
Nyúl: 1903, 1915, 1927, 1939, 1951, 1963, 1975, 1987, 1999, 2011
Sárkány: 1904 1916 1928 1940 1952 1964 1976 1988 2000 2012
Kígyó: 1905, 1917, 1929, 1941, 1953, 1965, 1977, 1989 2001 2013
Ló: 1906, 1918, 1930, 1942, 1954, 1966, 1978, 1990, 2002, 2014
Kecske: 1907, 1919, 1931, 1943, 1955, 1967, 1979, 1991, 2003, 2015
Majom: 1908, 1920, 1932, 1944, 1956, 1968, 1980, 1992, 2004, 2016
Kakas: 1909, 1921, 1933, 1945, 1957, 1969, 1981, 1993, 2005, 2017
Kutya: 1910, 1922, 1934, 1946, 1958, 1970, 1982, 1994, 2006, 2018
Disznó: 1911, 1923, 1935, 1947, 1959, 1971, 1983, 1995, 2007, 2019
Az alábbiakban, és a cikksorozatunk későbbi részeiben is az egyes állatövi jegyek jellemzőit mutatjuk be.
A patkány
Szerencseszámai: 1, 3, 5, 9, 15, 19, 35
A patkány jegyűek igazán bájos teremtések, ellentétben maga az állat igen rossz hírnevével. Szórakoztatóak és intelligensek, és imádják a társasági életet. Sok és sokféle barátot vonzanak, mindazonáltal kapcsolataik sokszor rövid életűek és csupán felületesek. Ennek leggyakoribb oka, hogy imádnak pletykálkodni, és nem tudnak magukban tartani dolgokat, még akkor sem, ha az más titka. Bár hajlamosak rá, hogy gyorsan felkapják a vizet, a patkány jegyűek igen tehetségesek negatív érzéseik elrejtésében. Képesek még a legizzasztóbb helyzetben is higgadtak maradni. A patkányok sokszor elég kapzsik, és kedvelik az anyagiakat. Előfordulhat, hogy életük során kulcskérdés, hogy anyagi javakat halmozzanak fel, ugyanis ez az, ami számukra a biztonságot jelenti. Ambiciózusak és kitartóak, sokszor kiemelkedően sikeresek üzleti vállalkozásokban, mely nagyban hozzájárul anyagi törekvéseik beteljesítéséhez. Ebben a kontextusban azonban a patkány jegyűeknek nagy szükségük van a folyamatos kommunikációra és támogatásra. Imádják a változatos tevékenységeket életük minden területén: a munkában, a szerelemben, és a családban is. Következő részünkben a kínai horoszkóp további állatövi jegyeit írjuk le.