Nem volt egy nyugodt éjszakája, mióta szeme fénye világra jött? Ezzel bizony sokan vannak így. Az egész éjszakán át tartó ébrenlét hosszú távon igazán kimerítő. Van azonban ezzel kapcsolatosan egy jó hírünk: kis odafigyeléssel elérhetjük, hogy gyermekünk átaludja az egész éjszakát, és így bennünket is hagyjon pihenni. Cikkünkben most a leghasznosabb tippeket gyűjtöttük egy csokorba.
A ritmus kialakítása
Az újszülötteknek napi 16, vagy akár több óra alvásra is szükségük lehet, amit legtöbbször 1-2 órás menetekben teljesítenek. Bár az alvásrend egy kissé kiszámíthatatlan eleinte, nem szabad kétségbe esnünk, ugyanis egy idő után mindenképpen rendszeresebbé válik. Ez annak köszönhető, hogy bébink idegrendszere rohamosan fejlődik ebben az időszakban, így egyre többet lesz képes ébren lenni az egyes etetések között. 3 hónapos korára a legtöbb kicsi eléri azt a szintet, hogy akár 5 órát is képes egyhuzamban aludni. A 6. hónapra pedig akár 12 órát is tudnak szundizni.
A jó alvási szokások elősegítése
Kisbabánk életének első pár hónapjában szinte biztosan számolhatunk éjszakai etetéssel vagy etetésekkel, melyek gyakran mindkét szülő (és persze a piciét is) pihenését megzavarják. Szerencsére ezt a “rossz” szokást az alábbi tippekkel akár jó alvási szokásokká is alakíthatjuk:
• Foglaljuk el kicsinket napközben! Mikor a baba ébren van, foglalkozzunk vele intenzíven: játsszunk, beszélgessünk vele, vagy énekeljünk neki. Ne óvjuk kicsinket se a fénytől, se a normális háztartási zajoktól. Így lassan megszokja, hogy napközben (a zajok és fény miatt) nem, éjszaka viszont annál inkább tud pihenni.
• Figyeljük meg babánk napközbeni alvási szokásait! A rendszeres alvás, vagy szundikálás elengedhetetlen. Ha azonban hagyjuk, hogy napközben több órát is átaludjon, nagy eséllyel lesz éberebb az éjszaka folyamán.
• Igyekezzünk mindig ugyanakkor ágyba rakni! Ha kicsink nehezen tud elaludni, próbálkozzunk lefektetés előtt olyan nyugtató hatású tevékenységekkel, mint a fürdetés, az ölelkezés, ringatás, éneklés, vagy mese olvasás. A baba hamar megtanulja, hogy ezek a tevékenységek az alváshoz kapcsolódnak. TIPP: a nyugtató hatású babafürdetők pont erre valók!
• Úgy fektessük le babánkat, hogy még éppen ébren legyen! A legjobb, ha sikerül elcsípnünk azt az állapotot, amikor már nagyon álmos, de még éppen ébren van. És ne feledjük, a kicsit mindig a hátára kell lerakni aludni. Ügyeljünk rá, hogy a lepedő, vagy takarók ne gyűrődjenek alatta.
• Adjunk időt, hogy lenyugodjon! Lehet, hogy mielőtt elalszik a baba még egy picit sírni, vagy mozgolódni fog. Ne várjuk el, hogy az ágyba tételt követően azonnal el tudjon aludni. Elképzelhető, hogy csak azért fészkelődik és nyűgösködik, mert még nem találta meg azt a kényelmes pozíciót, amiben el tud szunnyadni.
• Adjunk a picinek cumit! Ha babánk nem tud lenyugodni, egy cumi csodákat tehet. Sőt, a cumi használata jelentősen csökkenti a hirtelen bölcsőhalál bekövetkeztének esélyét!
• Ne aggódjunk, ha éjszaka forgolódik! A kisbabák gyakran forgolódnak, nyöszörögnek, és nyugtalankodnak álmukban. Ez teljesen normális. Ha persze úgy látjuk, nem érzi jól magát, vagy éhes, és azért sírdogál, akkor vegyük kezünkbe a dolgot. De ne hamarkodjuk el, várjunk egy pár percet, hátha abbahagyja magától.
• Ne vigyük túlzásba az éjszakai gondoskodást! Ha a baba etetést vagy gondozást igényel az éjszaka folyamán, saját érdekükben a legjobb, ha ezt minimálisra korlátozzuk. Éppen csak annyit, amennyi szükséges. És ez nem csak az evésre, hanem az egyéb teendőkre is vonatkozik. Ügyeljünk rá, hogy mindezt tompa fénynél, igen csendesen végezzük, hogy ezzel is elősegítsük az utána következő újbóli lenyugvást és elalvást.
• Ne fektessük picinket saját ágyunkba! Bár a mama és a papa közelsége nélkül valószínűleg nehezebben alszik majd el a pici, hosszútávon (és a jövőre gondolva) mindenképpen megéri már az elején rászoktatni az egyedüli elalvásra.
• Tartsuk tiszteletben, mit kedvel kisbabánk! Ha picink éjjeli bagoly típus, vagy éppen koránkelő, lehet, hogy érdemesebb nekünk változtatni kicsit napirendünkön, mint őt megzavarni természetes bioritmusában.
Vannak babák, akik már kezdettől fogva hosszabb ideig alszanak, és éjszaka is csak az etetésre kelnek fel. Ugyanakkor vannak olyanok is, akik nagyon nehezen alszanak el. Legyünk türelmesek, és adjunk magunknak elég időt, hogy megérthessük kisbabánk alvásrendjét és azt, hogyan jelzi nekünk ha fáradt.
Ügyfélszolgálatunk
munkanapokon: 09.00-19.00
szombaton:10.00-15.00
fogadja hívását.