Mikor utódot hozunk a világra, szülőként nyilvánvalóan a legjobbat akarjuk gyermekünknek. Természetes törekvés, hogy szeretnénk, ha mindenből a legjobbat kapná, mindenben a legjobb lehetne. Ezekhez nem csak anyagi és tárgyi támaszt adhatunk neki, hanem elősegíthetjük fejlődését is. Cikkünkben most három aspektust vizsgálunk meg: az érzelmi kötődést, a tanulást, és a beszédkészséget.
Az érzelmi kötődés elősegítése
Azzal, hogy babánk hozzánk való érzelmi kötődését segítjük lényegében a későbbi érzelmi intelligenciaszintjét is emeljük. Az alábbiakkal tehetjük szemünk fénye és a köztünk lévő érzelmi kapcsolatot szorosabbá, intenzívebbé:
• Nézzünk gyakran a szemébe - különösen szoptatás vagy etetés közben. A pici babák imádnak szüleik szemébe és arcára nézni. Ha pedig karunkba fogjuk, azzal a lehető legoptimálisabb távolságból tesszük lehetővé neki mindezt.
• Mosolyogjunk, beszéljünk, énekeljünk kisbabánknak!
• Reagáljunk időben a sírására! Így kisbabánk fokozatosan megtanulja, hogy mikor szüksége van ránk, akkor mi ott leszünk, hogy megnyugtassuk.
• Nyugtatásként vagy altatóként ringassuk időnként!
A kisbabák erős érzelmi kapcsolatot alakítanak ki szüleikkel, akiktől folyamatosan kapnak szeretetet, figyelmet és megnyugvást. Ez az érzelmi kötődés elengedhetetlen ahhoz, hogy a későbbiekben mindkét félnek megfelelő, pozitív kapcsolatokat alakíthasson ki másokkal.
A tanulás elősegítése
Mikor összebújunk kisbabánkkal, beszélünk hozzá, vagy játszunk vele, azzal nem csak érzelmi kötődést alakítunk ki vele, hanem segítjük kognitív fejlődését is. Mutassunk meg neki ezért minél több új dolgot! Vigyük körbe például a lakásunkban, és mutogassuk meg neki a falon a képeket, és meséljük el, miket láthat rajta. Megtehetjük ugyanezt odakinn a szabadban is persze. A lényeg, hogy beszéljünk hozzá, magyarázzunk el neki mindent, hogy minél több információt fogadhasson be és dolgozhasson fel.
3-6 hónapos korára látni fogjuk, hogy főleg azokat a játékokat kedveli, melyekkel könnyen elbánik. Jellemzően addig játszik egy-egy ilyen kiválasztott játékkal, míg ki nem tanulja csínját-bínját, aztán választ magának egy másik kedvencet. Ha szeretnénk ezt a tanulási folyamatot még hatékonyabbá tenni, tegyük el időnként a kedvencét és adjunk helyette másikat. Majd pedig körforgásszerűen mindig más-más tárgyat adjunk neki, hogy figyelmét folyamatosan valami új köthesse le. VIGYÁZAT! Csak olyan játékot és/vagy tárgyat adjunk neki, melyet nem tud lenyelni és anyagában sem káros a babára!
8-12 hónapos korára a baba mindent a kezébe akar venni. Ilyenkor érdemes olyan méretű és súlyú játékokat adni neki, amiket elbír a kis kezével. Kiválóak például a nagyobb méretű fakockák, de egymásba rakható konyhai műanyag mérőpoharak is éppúgy megteszik.
Az olvasással is stimuláljuk kicsink kognitív fejődését. Bár lehet, hogy még nem egészen érti, miről olvasunk neki, figyelmét lekötjük és arra ösztönözzük, hogy használja az agyát.
Nyelvi és beszédkészségek kifejlődésének elősegítése
Mikor babánk már egyre többféle hangot ad ki, az annak a jele, hogy elindult benne a beszédkészség kifejlődése. Mint minden tanulási folyamatot, ezt is elősegíthetjük. Íme néhány példa rá, hogyan:
• Beszélgessünk kicsinkkel babamódra! Hangsúlyozzunk eltúlozva szavakat, használjunk magas és mély tónust, hangutánzó szavakat. Ezekkel mind-mind megragadhatjuk a picit figyelmét!
• Beszéljünk picinkhez miközben a saját dolgunkat végezzük. Vegyük őt “emberszámba”, és nyugodtan mondjunk el neki mindent, amit egy idősebb gyermek jelenlétében is elmondanánk.
• Kommentáljuk tetteinket! Magyarázzuk el kicsinknek, mit fogunk tenni, miért és hogyan. Például: “Most elmegyünk a játszótérre, mert nagyon szép idő van. Aztán ha hazajöttünk, főzök neked ebédet.”
• Rendszeresen olvassunk és énekeljünk gyermekünknek! Hagyjunk időt neki a reagálásra, és figyeljük meg, hogyan akar bennünket utánozni. A reakciói után pedig ne felejtsük el dicsérettel jutalmazni erőfeszítéseit!
A legtöbb itt említett példát és jótanácsot minden szülő ösztönösen követi. Mi azonban úgy gondoltuk, mégis jó egybe gyűjteni őket és némi magyarázatot fűzni hozzájuk, miért teszünk ezekkel jót szemünk fényének.
Kellemes és eredményes tanulást és játékot kívánunk!