Bár a magzat fogantatásához csupán egy nőre és egy férfira van szükség, ahhoz hogy a megtermékenyült petesejtből egészséges és életerős újszülött legyen, legalább három személyre van szükség; az anyára, az apára és egy orvosra.
Régebben nem tartozott a kismamák legfőbb gondjai közé a terhesgondozó kiválasztása. Akkoriban nem volt szokás kérdezgetni szülészeti rendelésen, hiszen a szüléssel kapcsolatos kérdésekben egyedül az orvosnak volt joga dönteni. Az anyukának arra sem kellett túl sok gondot fordítani, hogy ki lesz az orvosa, hiszen az egyik szülész épp olyannak látszott, mint a másik. Különben is, minthogy a szülő nőket többnyire elkábították, nemigen számított, hogy van-e összhang közte és az orvos között. Nem volt cselekvő résztvevője az eseményeknek, csak mint a kispadra leültetett játékos, figyelte hogy mit csinál a csapatkapitány; a szülész.
Manapság sokféleképpen lehet gyermeket szülni, és a mai leendő anyukák nagyjából annyi orvos közül választhatnak, -enyhe közhellyel élve- mint égen a csillag. A lényeg, hogy mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb nőgyógyászt.
Mielőtt kiválasztjuk a megfelelő orvost, azt kell végig gondolnunk, hogy mit is akarunk tulajdonképpen, hogy mik az elvárásaink.
Esetleg azt szeretnénk, hogy a nőgyógyászunk mindenben egyedül döntsön és minket ne nyaggasson sokat, vagy fontos nekünk, hogy az orvosunk a legújabb gyógyászati eljárásokkal dolgozzon? Talán a régen bevált hagyományos módszereket alkalmazó nagy gyakorlattal rendelkező doktorok szavára adunk sokat…?
Esetleg úgy gondoljuk, hogy a saját testünk, terhességünk és egészségünk kizárólag ránk tartozik. Ha határozott elképzelésünk van a gyermekvállalásról, a szülésről, és úgy érezzük, hogy az orvost csak minimális mértékben ruházzuk fel szereppel, és inkább magunk irányítjuk az eseményeket a fogamzástól a szülésig, akkor olyan orvost vagy bábát kell keresnünk, aki hajlandó csupán tanácsadóként a háttérben maradnia, és csupán akkor foglal állást, ha egy határozott „nemet” kell mondania.
Abban viszont egészen biztosak lehetünk, hogy az újhullámot képviselő orvosunk kevésbé lesz merev, ha a saját meggyőződésével szemben akarjuk őt meggyőzni.
Talán jobban szeretnénk olyan nőgyógyászt, aki partnerként kezel bennünket? Aki saját tapasztalatai alapján dönt ugyan, de azért minket is bevon minden folyamatba? Akinek fontosabb a baba és a mi egészségünk, mint a saját orvosi szentírása, és az éppen aktuális sikergyógyszer? Ez esetben valószínűleg az lesz a megfelelő orvos, aki a terhességünk alatt a sztár és a tanácsadó között találja meg a saját szerepét. Aki nem túl merev és nem is erélytelen; aki úgy tartja, hogy a helyzettől függ: a természetes szülés vagy a császármetszés lesz a legjobb eljárás; aki nem rutinszerűen foglal állást a fájdalomcsillapítás mellett vagy ellen. A megfelelő orvos egyenrangú felek független kapcsolatának tekinti az orvos és a leendő anya viszonyát, amelyben mindegyik résztvevő azt nyújtja, amire a leginkább alkalmas.
Bármit is gondol az anyuka az orvos kiválasztásánál, ha azt vallja, hogy a leendő apukának is fontos szerepet kell kapnia a terhesség alatt és a szülés drámai jeleneteiben, akkor meg kell győződnie róla, hogy a választott terhesgondozó is egyet ért vele, sőt támogatja ebben. Az illető véleménye már sokszor az első vizsgálaton, megbeszélésen kiderül. Elhívja-e az apát a vizsgálatra és az utána következő megbeszélésre? Komolyan veszi-e az ő kérdéseit is? A leendő szülőkhöz szól-e vagy csak az anyának szegezi mondanivalóját? Javasolja-e, hogy az apuka is ott legyen a vajúdásnál és a szülésnél?
Természetesen ezt nem lehet azonnal eldönteni. A legfontosabb, hogy az egész terhességünk alatt biztonságban érezzük magunkat. Bízzunk a megérzésünkben, és ne resteljünk kérdezni, ha bármiben elbizonytalanodunk. Ne feledjük el, hogy akit a szívünk alatt nevelünk, minden rezdülésünket érzi. Ha mi kiegyensúlyozottak, magabiztosak vagyunk, csöpségünk sem érezhet másképp!
Ó. H.
/A. Eisenberg- H. Murkoff- S. Hathaway munkássága nyomán/
Ügyfélszolgálatunk
munkanapokon: 09.00-19.00
szombaton:10.00-15.00
fogadja hívását.