Figyelem, kedves sörimádók, jó hír következik! Immár bizonyított tény, hogy a sör ugyanolyan jótékony hatással bírhat, mint a bor. Mindegy, milyen típusú sör a kedvencünk, a tanulmányok szerint a mértékletes sörfogyasztás (nőknek naponta 1, férfiaknak legfeljebb 2 pohár) csökkenti a szélütés, a szív- és keringési betegségek kialakulásának kockázatát.
Sör kontra bor
Az amerikai borszakértő, Jim Anderson szerint ha összehasonlítjuk a sör és a bor alkotóanyagait, akkor azt látjuk, hogy a bor kizárólag szőlőből, vízből és élesztőből áll. A szőlő kitűnő cukor-, rost-, és krómium-forrás, de valójában igen kevés értékes dolog marad a nedűben a feldolgozás után. Az élesztő telis-tele van B-vitaminokkal, amik szintén nem maradnak meg túl nagy hányadban a szűrés következtében.
A sör viszont gabonából, vízből és élesztőből áll. A leggyakrabban árpát és búzát használnak, de léteznek kukorica- és rizs sörök is, melyek mind-mind gazdagok vitaminokban. A bor és a sör közötti lényeges különbség, hogy a sör feldolgozási folyamatát ezek a vitaminok túlélik. És az élesztő, annak minden értékes vitaminjával együtt szintén jelen van minden egyes üveg sörben.
Meghökkentő...
1990 Májusában az amerikai Dallasban a University of Texas Southwestern Medical Center egy érdekes felmérés eredményeit tette közzé. A rendszeres sörfogyasztás 30-40%-kal csökkentheti a szívkoszorúér betegségek kialakulását - derül ki egy olyan felmérésből, mely során a sörfogyasztókat sört egyáltalán nem ivókkal hasonlítottak össze. Fontos tudni, hogy a sörben nagyjából ugyanannyi polifenol - értékes antioxidáns - található, mint a vörös borban, és nagyjából 4-5 x annyi, mint a fehér borban.
1999 Novemberében a The New England Journal of Medicine orvosi szaklap bejelentette, hogy a rendszeres és mértékletes sörfogyasztás akár 20%-kal is csökkentheti a szélütés kialakulásának kockázatát.
Az alkoholról úgy tartják, hogy növeli vérünkben a jó koleszterin szintjét (HDL), továbbá segít meggátolni a vérrögök képződését.
A sör B6-vitamint tartalmaz, ami segíti a homocisztein nevű aminosav termelését. Ennek az aminosavnak fontos szerepe van a szívbetegségek kialakulásában: minél magasabb a szintje szervezetünkben, annál kevésbé kell aggódnunk a szívünket és keringésünket érintő gondok miatt.
Egy Utrechtben a TNO Nutrition and Food Research által végzett tanulmány viszont azt mutatta, hogy azoknál, akik sört ittak nem tapasztaltak emelkedést a homocisztein szintben, míg azoknál, akik bort vagy egyéb alkoholos italokat ittak, akár 10%-os emelkedést is mértek.
A sör 30%-kal megemeli a vérplazma B6-vitamin tartalmát - és erre nem képes sem a bor, sem egyéb alkohol.
A sör nem csak zsír-, hanem koleszterinmentes is.
A sör nyugtató hatással van a testre, így csökkenti a stresszt és hozzásegít, hogy jobban aludhassunk.
A sör bizonyítottan jót tesz az idősebb embereknek. Különösen pozitívan hat az erek tágulására, az alvásra, és a vizelésre.
Mit tartalmaz a sör?
Egy átlagos sör a követezőket tartalmazza:
0 mg koleszterin
0 g zsír
13 g szénhidrát
25 mg só
fehérje, kalcium kálium, foszfor, B, B2 és B6-vitamin
alkohol
Túl jól hangzik ahhoz, hogy igaz legyen? Pedig az. ne felejtsük el, hogy a sört már az ókori egyiptomi fáraók is homeopátiás gyógyírként használták, és igazándiból a dolgok nem sokat változtak azóta...
Ügyfélszolgálatunk
munkanapokon: 09.00-19.00
szombaton:10.00-15.00
fogadja hívását.