Nyakunkon a strandszezon - bár az időjárás egyelőre nem igazán jelzi ezt. Mivel azonban legkésőbb egy hét múlva beköszönt a kánikula, szeretnénk egy gyors megoldást kínálni azoknak, akik csúcsformába szeretnének erre az időre kerülni.
Gyors és hatékony megoldás
A megoldás egy 2 napos szupertisztítás, mely alatt nagyon fontos, hogy kizárólag azokat fogyasszuk, amik elő vannak írva. Az egyetlen terület, ahol némi variáció megengedett, az egyes ételek elkészítésének módja.
A követendő étrend a 2 napra
Reggeli
Könnyű, gyümölcsös shake
Hozzávalók:
1 csészényi sovány tej vagy esetleg szójatej, rizstej, zabtej
1 csészényi vegyes erdei gyümölcs
1 teáskanálnyi szezámolaj
1 csészényi zúzott jég
A hozzávalókat alaposan turmixoljuk össze.
Kapcsolódó termékek:
Tízórai
Friss uborkasaláta és zöld tea
Hozzávalók:
1 csészényi uborka felszeletelve
ízesített ecet ízlés szerint
Az uborkát héjastul szeleteljük fel, majd öntsük nyakon az ecettel. Érdemes fogyasztás előtt egy pár órával elkészíteni, és a hűtőben állni hagyni, így az uborka beissza az ecet ízét.
A zöld teából ihatunk egy csészényinél többet is, és amit nem iszunk meg rögtön forrón, azt félretehetjük szintén a hűtőbe, és hűs frissítőként ihatunk belőle bármikor a nap folyamán.
Kapcsolódó termékek:
Ebéd
Gőzölt zöld leveles zöldségek sovány hússal, hallal, vagy tofuval
Hozzávalók:
2-3 csészényi zöld leveles zöldség (pl. sóska, spenót, endívia, vadkáposzta, zöldfűszerek stb. - akár vegyesen is)
100-120 g sovány fehérje (pl. csirkemell, lazac, egyéb tengeri halfilé, kemény tofu, sovány marhahús, stb.)
2 evőkanálnyi olíva-, napraforgó-, vagy dióolaj
A zöldségeket feltesszük egy vízzel teli lábosba helyezett szűrőben, és addig gőzöljük így, míg zsengén puhák nem lesznek (vigyázzunk ne gőzöljük túl!), közben az olajat egy teflonos serpenyőbe tesszük, és a húst, halat, vagy tofut megsütjük.
Kapcsolódó termékek:
Uzsonna
Blansírozott spárga joghurttal és dijoni mustárral, zöld tea
Hozzávalók:
10 szál zsenge spárga
1 evőkanál dijoni mustár
1 pohár natúr joghurt
Tegyünk egy kevés olajat egy teflonos edénybe, és blansírozzuk a zsenge spárgahajtásokat. Keverjük bele a mustárt a joghurtba, és ebbe mártogassuk a spárgát. Ha tízóraira több zöld teát főztünk le, akkor most igyunk a hűtött változatból!
Kapcsolódó termékek:
Vacsora
Gőzölt vagy nyers zöld leveles zöldségek sovány hússal, hallal, vagy tofuval
Hozzávalók:
2-3 csészényi zöld leveles zöldség (pl. sóska, spenót, endívia, vadkáposzta, zöldfűszerek stb. - akár vegyesen is)
100-120 g sovány fehérje (pl. csirkemell, lazac, egyéb tengeri halfilé, kemény tofu, sovány marhahús, stb.)
2 evőkanálnyi olíva-, napraforgó-, vagy dióolaj
ízlés szerin ecet
Ha ebédre gőzölt zöldségeket ettünk, akkor most fogyasszuk őket nyersen, és az olaj felét használjuk arra, hogy öntetet készítsünk belőle ecet hozzáadásával.
Mint cikkünk elején is írtuk, nagyon lényeges a hatás érdekében pontosan követni az előírt étrendet. Figyeljünk oda, mely zöldségeket, mely fehérjéket szabad fogyasztani, és sose lépjük túl az előírt adagokat. Így biztosan a legtöbbet hozzuk ki ebből a 2 napos tisztításból és hamar elérhetjük az áhított alakot.