Szakadjunk ki edzésrutinunkból, és tegyük a sportot igazán élvezetessé! Cikkünkben minden kifogásra kínálunk megoldást: hozzáállás-áthangoló, edzésstratégia-váltó és unaloműző tippek segítenek átlendülni a nehezebb periódusokon.
Hozzáállás-áthangolók
1 - nincs több kifogás!
Ha fittek szeretnénk lenni, az első és legfontosabb, hogy megszabaduljunk hátráltató kifogásainktól. Mindannyiunknak kevés ideje van, és kizárólag rajtunk múlik, hogy mire szánunk belőle!
2 - legyünk rugalmasak!
Nem szükséges edzésünket egyszerre lenyomnunk. Ha úgy érezzük, jobban esne több részletben, akkor engedjük meg magunknak ezt a kis “luxust”. Az eredmény lényegében úgyis ugyanaz, és így legalább más teendőkre is jut idő.
3 - a kevés is valami!
Nem szabad abba a hibába esnünk, hogy ha nincs egy kerek egész óránk az edzésre, akkor egyszerűen elvetjük még a lehetőségét is. pedig már napi 20 perc mozgás is megteszi a hatást!
4 - tegyük szokásunkká!
A fitnesz már nem luxus, hanem szükséglet. Ha úgy gondolunk a sportolásra, mint más egészséges szokásainkra, hamar automatikussá válik, mint a fogomosás.
5 - legyen célunk!
Mikor elkezdünk, vagy csak folytatjuk edzésünket, a motiváció kulcsfontosságú. Tűzzünk ki magunknak egy célt, és tegyük ki valamilyen jól látható helyre. Így biztosan életben tarthatjuk motivációnkat.
6 - nem kell hozzá semmi!
Ha nem engedhetjük meg magunknak, akkor nem muszáj edzőterembe járnunk és csinos, méregdrága edzőfelszerelésben sportolnunk. Itt a nyár, és ez rengeteg lehetőséget kínál a szabadban való mozgásra, amihez sem extra felszerelés, sem pedig bérlet nem kell!
Edzésstratégia-váltók
7 - legyünk következetesek!
Meglepve tapasztaljuk, hogy mikor legutóbb kihagytuk az edzést, az már lassan egy hónapja volt? Pedig ha nem edzünk következetesen és kitartóan, akkor ez teljesen normális, hogy kicsúszik a kezeink közül. A legjobb, ha beosztjuk, mely napokon sportolunk, és amikor csak lehet, igyekszünk ragaszkodni ehhez a beosztáshoz.
8 - kényeztessük érzékeinket!
Unjuk a futópadon való edzést, pedig közben még TV-t is nézhetünk? Vagy nem bírjuk a lépcsőzőgépet, pedig párunk a vonal végén mindet megtesz szórakoztatásunkért? Akkor inkább vessünk be mást, és kombináljuk az erőkifejtést!
9 - kezdjük lassan!
Ha túl gyorsan és túl nagy hévvel vágunk az edzésbe, az könnyen elkedvetleníthet bennünket. Fokozatosan építsük fel edzésünket, és ne várjunk el maximális teljesítményt magunktól már az elejétől.
10 - kövessük nyomon!
Ha felírjuk magunknak, mikor mit végeztünk edzés címszó alatt, azzal nem csak pontos képet kapunk az elégetett kalóriákról, hanem folytonos motivációt is biztosíthatunk magunkak.
11 - ruházzunk be!
A legmenőbb edzéscuccban nem csak ragyogóan ás vagányan fogunk festeni, hanem újabb löketet is ad ahhoz, hogy még keményebben sportoljunk!
12 - ne essünk túlzásba!
Fontos, hogy rendszeresen és kitartóan sportoljunk, ám ha túlzásba visszük, az ronthatja kondíciónkat. Edzés közben ugyanis az izomzatunkban apró szakadások jönnek létre, és mikor ezek regenerálódnak, akkor fejlődik izmunk. A regeneráció, vagyis az izom épülése azonban megfelelő mennyiségű pihenőidő nélkül lehetetlen!
13 - tűzzünk ki minicélokat!
15 km lefutása vagy 10 kg leadása ijesztő és elérhetetlen célnak tűnhet. Ám ha lépéseire bontjuk nagy célunkhoz vezető utunkat, és kijelölünk magunknak kisebb célokat az út közben, biztos, hogy végig tudjuk küzdeni az utat!
14 - jutalmazzuk meg magunkat!
A kemény munkáért jutalom jár! Jó teljesítményünkért ajándékozzuk meg magunkat valami egészséges dologgal! Mondjuk menjünk el vacsora helyett táncolni, és az új TV helyett, inkább egy új ellipszistrénert vásároljunk!
15 - keressünk edzőtársat!
Sokszor csak az veszi el kedvünket a sportolástól, hogy egyedül kell nekivágnunk. Ha szeretjük a társas elfoglaltságokat, akkor érdemes lehet csoportos edzésformákat kipróbálnunk.
16 - versenyezzünk!
Vajon miért néztünk ki olyan jó a gimi alatt? Mert hetente 3-szor volt testnevelésóra, és suli után például kézi- vagy röplabdaedzésre jártunk, hétvégente pedig versenyeken vettünk részt- Volt miért hajtani, és ez alakunkon is meglátszott. Ugyanez a trükk most is bevethető, hiszen sokféle amatőr verseny indul sokféle sportágban!
Unaloműzők
17 - variáljuk!
Többségünk nem szereti az egyhangú, megszokott dolgokat. Hamar megunjuk őket, és ez sajnos igaz az edzésre is. Érdemes különböző sportformákat kipróbálni, mert azzal nem csak csak motiváltságunkat tarthatjuk meg, hanem izmaink számára is biztosíthatjuk a kemény munkát.
18 - élvezzük!
Akármilyen edzésformát is választunk, a lényeg, hogy élvezzük, egyébként nem sok hasznát látjuk.
19 - eddzünk zenére!
A zene segítségével még azon az utolsó meredek emelkedőn is könnyebben feltekerünk, és az utolsó kör felülés is könnyebben megy kedvenc számunkra. Használjuk ki ezeket az előnyöket, és vigyük magunkkal mp3 lejátszónkat, ha mozogni indulunk!
20 - csináljuk csoportosan!
Ha már régóta magányosan edzünk, akkor a csoportos edzés felfrissítheti egészségünket és az edzéshez való hozááállásunkat. A csoportos mozgás segít kialakítani a csoportszellemet és ezáltal még több kedvünk lesz lemenni edzésre.
21 - váltsunk közeget!
Ha benti edzést végzünk, időnként menjünk ki a szabadba - és persze fordítva: ha kint sportolunk, nézzünk el néha mondjuk az uszodába is.