Rendszeresen és kitartóan járunk edzésre, megfelelő súlyokkal dolgozunk, pihenünk is a gyakorlatok között, és még arra is ügyelünk, hogy a gyakorlatokat is időnként variáljuk. Még diétánkra is maximálisan odafigyelünk: megfelelő mennyiségben fogyasztunk sovány fehérjét, szénhidrátot, és egészséges zsírokat is, és az eredmény mégsem mutatkozik tstünkön. Azt hinnénk, mindenre gondoltunk. De vajon mi lehet a gond akkor?
Gyakran elfeledkezünk minden edzésprogram legfontosabb részéről: az alvásról. Igen, az az időszak, mely alatt minden nyugalmi állapotba kerül, elengedhetetlen az edzésünk eredményességéhez.
Lássuk, milyen viszonyban vannak egymással a sport és a pihenés.
Hormontermelés
Az alvás több szempontból lényeges. A férfiaknál edzés szempontból pedig különösen. Míg a nők teste egész nap folyamán, folyamatosan termel növekedési hormont, addig a férfiaké kizárólag a pihenés időszaka alatt.
És, hogy miért fontos ez? Azért, mert mint tudjuk, a növekedési hormon felel az izomnövekedésért. Tehát ha látni szeretnénk kitartó munkánk eredményét, érdemes odafigyelni alvási szokásainkra is!
A növekedési hormon mellett, azoknál, akik nem alszanak eleget, a kortizolszint is magasabb esténként. Ez a hormon pedig egyenesen megakadályozza az izmok növekedését. Ahelyett, hogy napközben új szövetek épülését segíteni, éppen lebontja azokat. Ennek eredményeképpen pedig a fokozottan termelődő kortizol még távolabb visz áhított célunktól.
Az alváshiány a pajzsmirigyhormon szintjére is kihatással van: minél kevesebbet alszunk, annál kevesebb kalóriát égetünk el egy adott nap. A pajzsmirigyhormon termelődése szabja meg ugyanis, hogy mennyi energiára van szükségünk ahhoz, hogy pusztán létezzünk.
Izomregeneráció
A regenerációs folyamat, mely alvás közben zajlik a legjobb bizonyítéka az edzés és a pihenés szoros kapcsolatának. Minden alkalommal, mikor mondjuk súlyzózunk, izmainkat túlterheljük és apró szakadásokat okozunk bennük. És mikor ezek a szakadások begyógyulnak és összeforrnak, akkor képződik látványos izomtömeg.
Mikor alszunk, immunrendszerünk lázasan fáradozik azon, hogy helyrehozzon minden károsodást, melyet testünk napközben elszenvedett. Ha nem biztosítunk elegendő időt erre a fontos folyamatra, akkor bizony az izmaink sem tudnak olyan mértékben növekedni, ahogy egyébként, megfelelő mennyiségű pihenés és regeneráció mellett képesek lennének.
Anyagcsere
Ha az a célunk, hogy tisztán izomtömeget növeljünk anélkül, hogy híznánk, vagy úgy akarunk lefogyni, hogy közben megtartjuk sovány izmainkat, akkor a kulcs az anyagcsere megfelelő szinten tartásában rejlik. Ez azt jelenti, hogy egészségesen reagálunk a szénhidrátokra, metabolizmusunk pörög, és rendszeresen vagyunk éhesek.
Sajnos mikor nem szánunk elég időt a pihenésre, ezek a folyamatok felborulnak. Először a vércukorszintünk kezd ingadozni, és olyan tüneteket produkálunk, akár a cukorbetegek, és hirtelen éhségroham törhet ránk.
Végezetül...
Ne becsüljük alá az alvás fontosságát, különösen nem kitartó tréningünk eredménye szempontjából. Ha szeretnénk a lehető legjobb eredményeket kihozni magunkból, akkor bizony szükségünk lesz a napi 8 órára. Túl sokszor csípünk le ebből a fontos időből jelentéktelen tevékenységek vagy események javára, ezért ideje átgondolnunk, mi is a fontosabb.