Az aranyér sokakat érint, mégsem vagyunk elég tájékozottak annak tekintetében, hogy mit tehetünk otthonunk nyugalmában a kellemetlen tünetek enyhítése, vagy éppen a megelőzés érdekében. Mielőtt belevágunk ebbe a kicsit sem kellemes témába, tisztázzuk az alapokat...
Mi az aranyér?
Az aranyér az ánuszban és a végbélben egyébként is jelen lévő erek bedagadása, begyulladása.
A betegség egyáltalán nem ritka, az egyes országok adatai alapján a felnőtt népesség akár 60-75%-a is érintett lehet, és a legveszélyeztetebb a 45-66 éves krorosztály.
Mik a virágesszenciák?
A virágesszenciákat növények virágából készítik. Először kiteszik a napra egy tál vízben, majd tovább hígítják az így készült infúziót, és végül brandyvel tartósítják. Az esszenciák magukban foglalják az egyes virágok sajátos jellegét és energetikai mintáját. A holisztikus gyógyításban a virágesszencia terápiát, vagy más néven Bach-virágterápiát vibrációs gyógymódnak tekintik. A vibrációs gyógymódokban az a közös, hogy mindegyik élő organizmusok (növények, drágakövek, kristályok, víz, napfény, ételek) chi energiáját (vagyis életerejét) használja.
A Bach-virágterápiában 38-féle alap esszenciát használnak, melyeket eredetileg a gyógymód ősatyja, Dr Edward Bach fedezett fel.
A színterápia szerint a színek életünk sok területére lehetnek hatással, ideértve hangulatunkat, mentális állapotunkat, és persze energiaszintünket is. Mindegyik energiaközpontunknak, vagyis vsakránknak megvan a maga színe, mellyel gyógyíthatjuk, harmonizálhatjuk azt igény esetén. Így ha valakinek nincs egyensúlyban az egyik csakrája, vagy éppen túl alacsony az energiaszintje, akkor azzal a színnel helyrehozható a gond, mely ahhoz az adott csakrához tartozik. Vegyük hát sorra ezeket a színeket.
Piros
A piros a gyökércsakrához kapcsolódik, továbbá a gerinchez, a csípőhöz, és a lábakhoz. Stimulálja és növeli a fizikai energiát, erősíti az akaraterőt, javítja a keringést, megszünteti az elzáródásokat, és szorosan kapcsolódik a szexualitáshoz is. A túl sok piros, vagy vörös szín haragot, vagy akár agressziót is kiválthat.
A székrekedés elég aggasztó dolog tud lenni, ha nem kezeljük. Szerencsére léteznek olyan otthoni gyógymódok, melyeknek nincs, vagy csak elenyésző a mellékhatása, és hatékonyabban működnek, mint bármilyen más, orvos által felírt gyógyszer. A zsírszegény, rostban gazdag táplálkozás, a bőséges gyümölcs- és zöldségfogyasztás, valamint a rendszeres testmozgás és a megfelelő mennyiségű víz mind-mind jó alternatívák a székrekedés kezelésére.
Mi a székrekedés?
Ha a székrekedés kifejezést emlegetjük, a legtöbb ember a nagyon kemény székletre gondol. Csak nagyon ritkán gondolnánk székrekedésre, mikor a széklet lágy, pedig orvosilag mindkét széklettípushoz köthető a probléma.
A reinkarnációs, vagy regressziós terápia egy ezoterikus terápia forma. Azt feltételezi, hogy a jelen problémáinak előző életeinkben rejlik a gyökere, és ha ezeket felhozzuk és újraéljük, azzal megoldást nyerhetünk. A reinkarnációs terápiát egyéni terapeuták és egyes iskolák gyakorolják (pl. szcientológia).
Egy kis történelem...
A reinkarnációs terápiát már az ókori India Upanisádokjában is megemlítik, ám részletesebb leírással a Patanjali Jóga Szútrákban találkozhatunk. A hindu tudós, Patanjali Kr e. II. században írt arról, hogy lelkünket egy sor előző életeink karmájából származó benyomás terheli. Patanjali a regressziót prati-prasavnak nevezte (ami szó szerint annyit jelent, hogy visszafelé születés), és a jelen problémáit a múlt életeiből származó emlékeken keresztül közelítette meg. Napjainkban a prati-prasavot egyes jógatípusoknál gyakorolják.
A virágpor főként magas vitamin tartalma és számos táplálkozásra hasznos tulajdonsága miatt vált ismertté. Energiát ad, növeli testünk állóképességét, segít a súlyvesztés fokozásában, valamint erősíti immunrendszerünket. A virágpor egy természetes élelmiszer, melyet főképp a méhek hasznosítanak, de az emberi szervezetnek is nagy szüksége van rá. Virágporból készül a propolisz, a royal jelly és a méz is, melyek rendkívül jót tesznek egészségünknek. Csökkentik a koleszterin szintet, segítik a test védekezését a rák ellen, és támogatnak minket fogyókúránk idején is.
Virágpor táplálkozásra
A Föld minden virága termel virágport, hiszen az a fák, bokrok, cserjék, fűszernövények szaporodásának elengedhetetlen kelléke. A méhek és más rovarok összegyűjtik a virágport, ahogyan szállnak egyik virágról a másikra, így porozva be minden egyes növényt, amire leszállnak újabb adag virágporért.
1 - Folyton fáradtak vagyunk, ezért gyógynövényekhez, és egyéb természetes termékekhez nyúlunk, hogy energiaszintünket megdobjuk.
A folyamatos kimerültség és fáradtság arra int, hogy talán érdemes házi orvosunkhoz ellátogatnunk, és nem a bio boltba. Bár a megfelelő táplálkozás és a táplálékkiegészítők segíthetnek, az első és legfontosabb, hogy kizárjuk, nem az alábbi betegségek okozzák a folytonos fáradtságot:
* vérszegénység
* asztma
* alvászavarok
* pajzsmirigy-túlműködés
* krónikus fáradtság szindróma
* depresszió
A fáradtság jelezhet még fertőző betegségeket is (pl. mononukleózis), szívzavart, cukorbetegséget, máj- vagy vesebetegséget, autoimmun betegségeket, helytelen táplálkozást, és persze kiválthatja mellékhatásként gyógyszer is.
Szerző: LÁSZLÓ ERIKA (www.laszloerika.hu)
SVT tanár és tanácsadó,
Egó megnyilvánulásai mindenkinek vannak, akinek teste van és él.
A craniosacralis terápia egyfajta terápiás érintés, mely a craniosacralis rendszer - vagyis az agyat és a gerincet védő membránok és folyadékok - kiegyensúlyozatlanságait célozza meg.
Az eljárás az 1970-es években született. Dr. John Upledger gerincmasszőr fejlesztette ki, az 1900-as években Dr. William Sutherland által népszerűsített eljárásom alapul. A módszer azon az elven alapul, hogy a craniosacralis rendszer ritmikus aktivitására egész testünk reagál.
A craniosacralis rendszer (cranio - jelentése fej, sacralis - a gerinc kiindulópontjának területére utal) magába foglalja az agyat és a gerincoszlopot. Ezek ún. craniosacralis folyadékkal vannak körülvéve, ami ritmikusan pulzál - a vérnyomáshoz hasonló módon.
Viszkető szemek, orrfolyás, tüsszentés, köhögés... mind-mind olyan jelek, melyek arra utalnak, hogy az allergiaszezon elkezdődött. Ráadásul a szakértők azt jósolják, hogy ez lesz az egyik legkeményebb szezon! Sokan recept nélkül kapható készítményekkel enyhítik tüneteiket, mások pedig felírandó gyógyszerekkel. A jó hír az, hogy nem kell feltétlenül kemikáliákhoz nyúlnunk, ugyanis vannak olyan természetes megoldások, melyek segíthetnek allergiás tüneteink csökkentésében.
Egyes kiegészítők és életmódbeli változtatások megkönnyebbülést ígérnek. Mielőtt azonban belevágnánk, feltétlenül kérjük ki orvosunk tanácsát, ugyanis egyes szerek interakcióba léphetnek az általunk szedett gyógyszerekkel, és olyan mellékhatásokat válhatnak ki, amikre biztosan nem vágyunk. És ami szintén fontos: akármilyen szert is alkalmazunk, minden esetben tartsuk be a pontos adagolási utasításokat!
A tajcsi (vagy tai chi) ősi mestersége finom hullámzó mozdulatokkal csökkenti a civilizált és olykor túlnyüzsgő élettel járó stresszt. Ezt a mozgásformát gyakran mozgás közbeni meditációnak is nevezik, mivel finom mozdulatokon keresztül segíti elő a nyugalmi állapot elérését. Ahogy sok más meditációs módszer és terápia is, ez is az ősi Kínából származik, ahol először önvédelmi sportként, majd az egészségre és elmére gyakorolt kedvező hatásai miatt stresszcsökkentő és gyógyító módszerként terjedt el.
A tajcsi lényege
A tajcsi egy nem versenyszerű, egyéni tempóra igazítható, finom nyújtás- és mozgásrendszer. Mikor tajcsizunk, egy sor pozíciót és mozdulatot hajtunk végre lassan, méltóságteljesen. Az egyes pozíciókat egymással összekötve kivitelezzük - vagyis folyamatosan -, megállás nélkül, ügyelve a tökéletes végrehajtásra.
A kineziológia egy olyan gyengéd és biztonságos módszer, mely eredményesen segít oldani a stresszt (legyen szó jelenbeli vagy múltbéli traumáról, negatív tapasztalásról), kitűnő egészségjavító és személysigéfejlesztő eszköz.
A kineziológiának több ága is létezik: az agytorna, a gyógyító érintés, stressz lebontás módszere, a három az egyben koncepció/egy-agy módszer, traszformációs kineziológia, stb. – hogy csak egy párat emeljünk ki. Valamennyi formájában közös, hogy az izmok tesztelése által kapunk választ a kezelt illetőtől, mely nem csak a tudatos, hanem agyunk mélyebb rétegeiben rejtőző adatokat, információkat, élményeket is magában foglalja. A kineziológia nem csak szervezetünkben indítja be az öngyógyító folyamatokat, hanem a pszichés egyensúlyt is helyreállítja, és gondokodásmódunk megváltoztatásán keresztül új válaszásokat, távlatokat nyit meg előttünk.
A PMS a nők 80%-át érinti és esetükben jelentősen bezavar ez a kellemetlen tünetegyüttes életük több aspektusában is. Cikkünkben 4 olyan gyógynövényről írunk, melyek segíthetnek e problémát leküzdeni.
A premenstruációs szindróma, vagyis PMS igen gyakori: 10 nőből 8 nagyon is jól tudja mivel jár. Sőt, egyharmaduknál olyan erősen jelentkeznek a tünetek, hogy megzavarják normális életvitelüket.
A PMS hagyományos kezelése a jelentkező tünetektől függ. A puffadást és a hangulatingadozást sokszor vízhajtókkal vagy antidepresszánsokkal enyhítik, míg az alhasi görcsökre és kellemetlenségekre általában gyulladáscsökkentőket írnak fel. Miután ezeknek a gyógyszereknek mellékhatásai is vannak, sok nő inkább valamilyen természetes megoldással szeretné tüneteit enyhíteni. De vajon melyek azok a gyógynövények, melyek ilyenkor segíthetnek?
A “qigong” (chi-kung), vagyis fonetikusan, illetve magyarul a csikung, a kínai jóga egy ősi formája, mely a jógában használatos légzési technikákat ötvözi a pozíciók, gyakorlatok és meditációs technikák egész rendszerével. Általában naponta 5-10 percen át szokták gyakorolni ezt az ősi, változatos mozgás-, vagy meditációs formát, és pozitív hatása nem csak testünkön, hanem lelkünkben is érvényesül.
Ez az 5000 éves mozgásforma azonban nem csak az egészség megőrzésére vagy elérésére való. Szorosan kapcsolódik a harcművészetekhez is, vagyis fokozza a vitalitást mind fizikai, mind pedig metafizikai síkon. És miután a meditációhoz is közel áll, gyakorlójának segít, hogy elérje a belső békét és harmóniát.
A csikung rendszeres gyakorlói hagyományos életvitelt folytatnak, melyben helyet kap a természetgyógyászat, az akupunktúra, az akupresszúra, a masszázs, a reflexológia, a helyes táplálkozás, a jóga, a harcművészetek, a metafizika, és a meditáció is.
A szelíd gyógymódok közé tartozik a homeopátia, mely több mint 200 éve létezik, hatása abban érvényesül, hogy a szervezetet magát öngyógyításra kényszeríti, az adott betegséget okozó anyaghoz hasonló anyagot a szervezetbe juttatva aktivitásra készteti a védekező mechanizmusokat.
A homeopátiás szerek kedveltségének egyik oka, hogy a szerek olyan kis koncentrációban tartalmazzák a hatóanyagot, hogy nem igen lehet túladagolni vagy kárt okozni vele, ezért gyermekek, idősek és várandós anyák egyaránt nyugodtan alkalmazhatják.
Samuel Hahnemann, a homeopátia felfedezőjének története a XVIII. századig nyúlik vissza, amikor az orvos egy kísérlete során rájött, hogy bizonyos anyagok nagy hígításban ugyanazokat a tüneteket gyógyítják, melyeket hígítatlanul előidéznek. A maláriával kapcsolatban szerzett érdekes tapasztalatokat, melyek, észrevette, hogy számos más esetben megállják a helyüket.
A fokhagyma és a galagonya is a magas vérnyomás kezelésére szolgáló hatékony növények közé tartoznak. Más növények is ígéretesnek tűnnek e tekintetben, de azok eredményességének bizonyításához még további kutatások szükségesek.
A tudomány még csak most kezdi megerősíteni azt, amit a hagyományos természetes gyógymódok már évezredek óta alkalmaznak. A növények erőteljes gyógyszerek, és néhányukat már több száz éve is sikeresen alkalmazták a magas vérnyomás, vagy hipertónia kezelésére. A két legnépszerűbb e növények közül a fokhagyma és a galagonya. Mindkettőről többször is bebizonyosodott, hogy képes az emberek vérnyomását csökkenteni.
1. hatékony fegyver: fokhagyma
Számtalan tudományos tanulmány bizonyította a fokhagyma vérnyomáscsökkentő képességét.
2010 nálunk az újítások éve, melyben sok-sok hasznos és érdekes meglepetéssel, termékkel, és egyéb újdonsággal szeretnénk kedves vásárlóinknak és olvasóinknak kedveskedni.
Hosszú és kitartó, olykor igen döcögős és fárasztó munka után, végre elkészült legújabb büszkeségünk, az alternatív gyógyászok adatbázisa!
Az adatbázisba olyan tapasztalt és szakképzett embereket, illetve centrumokat, rendelőket invitáltunk, akik alternatív, vagy komplementer (kiegészítő) gyógymódokkal, illetve természetgyógyászattal foglalkoznak. Célunk az volt, hogy egy olyan bárki számára hozzáférhető adatbázist alkossunk, melyben helység vagy szakterület szerint lehet szűrni.
Mi az akupresszúra?
Az akupresszúra egyfajta hagyományos kínai gyógymód, mely ugyanazon az elven alapul, mint az akupunktúra. Az akupresszúrában azonban - ahogy a neve is mutatja - nyomást gyakorlunk bizonyos pontokra, nem pedig tűket használunk, mint az akupunktúránál. A nyomást végezhetjük kezeinkkel, könyökünkkel, vagy egyéb eszközökkel:
Az akupresszúrával felmérhetjük és felszabadíthatjuk a testünkben található energiablokkokat. A kínaiak úgy tartják, hogy testünk tele van olyan pontokkal, melyeket meridiánok, vagyis az életenergiát (vagyis qit, ejtsd: csít) szállító útvonalak kereszteznek. Az akupresszúrázással kezelt pontok vagy ott helyezkednek el a testen, ahol a kezelni kívánt tünetek jelentkeznek, vagy nem.
Egyre többen választanak kiegészítő vagy alternatív gyógymódokat belgyógyászuktól kapott hagyományos kezeléseik helyett, vagy éppen azok mellé. Az egyik ilyen módszer a fülgyertyázás, melyet nem csak gyógyításra, hanem lelki megtisztításra is használtak és használnak. Az utóbbi pár évtizedben bebizonyosodott a fülgyertyázásról, hogy némelyik enyhébb légzőszervi-, arcüregi-, vagy füllel kapcsolatos betegség kezelésére is alkalmas. De kezdjük az alapoknál...
Mi a fülgyertyázás?
A fülgyertyázás egy olyan biztonságos, egyszerű és nem-invazív gyógymód, melyet egy speciális, üreges, tölcsérszerű fülgyertya segítségével végeznek elsősorban a fül szennyeződéseinek eltávolítására. A módszer hívői azt állítják, hogy a fülgyertyázás nem csak a felesleges fülzsírt távolítja el, hanem javítja a szellemi frissességet, és kiegyenlíti azokat a folyadékokat szervezetünkben, melyek sokszor a fejfájást okozzák.
A reiki szó két Japán szóból ered. A REI szó azt jelenti Isten bölcsessége, vagy a magasabb erő. A KI szócska pedig magát az életerőt jelenti. Ennek fényében tehát a reiki nem más, mit spirituálisan irányított életerő.
A reiki működési elve
A reiki egy japán stresszoldó és relaxációs technika, mely a gyógyulást is segíti. A reikizés kézrátétellel történik, mivel azon az elven alapul, hogy létezik egy láthatatlan életenergia, mely áthalad rajtunk és mely életet lehel belénk. Ha életenergiánk alacsony szintű, akkor hajlamosabbak leszünk a betegségekre, vagy arra, hogy megviseljenek bennünket a stressz negatív hatásai. Ha viszont energiaszintünk magas, akkor boldognak és egészségesnek érezzük magunkat.